Címke: siker

2017: az Imagine Dragons éve

Sziasztok!

Ahogyan azt tegnap ígértem, összeszedtem egy bejegyzésbe 2017 történéseit, biztos voltam abban, hogy nagyon izgalmas feladat lesz ez, hiszen bátran kijelenthetjük, hogy 2017 az Imagine Dragons éve volt. Na de hogy miért? Tartsatok velem a hónapokra bontott összefoglalóban, viszont előrebocsájtom, hogy nem két percet fog igénybe venni az elolvasása! Jó szórakozást! 🙂

 icon-bookmark-o JANUÁR

Az év első hónapja még meglehetősen eseménytelenül zajlott, nevezhetnénk akár vihar előtti csendnek is. Ennek ellenére a srácok aktívabbak lettek a közösségi oldalakon, megható üzeneteket szántak nekünk, de belefért azért egy kis hülyéskedés is (katt & katt); nyilvánvaló volt, hogy rövid időn belül történni fog valami.
Január 25-én aztán a “goodnight +” tweettel az Imagine Dragons elbúcsúzott a Smoke + Mirrors érától, néhány nappal később pedig már el is kezdték a beköszöntő időszakhoz a felvezetést számos timelapse videóval (1 2 3&4 5), a legutolsóban kiderült az első single címe: Believer.
Január 31-én jelent meg a nagy sikereket elérő bemutatkozó dal.

icon-bookmark-o FEBRUÁR

Február 2-án a srácok bejelentették, hogy fel fognak lépni az áprilisi WELCOME! Foundraising Concert for the ACLU nevezetű jótékonysági koncerten, melyet a népszerű dj, Zedd szervezett.
Február 5-én tartották a Super Bowlt, azaz az NFL-szezon döntőjét, melynek szünetében azt a bizonyos Nintendo reklámot vetítették le, melyben berobbant a Believer, és ezáltal világszerte futótűzként terjedt az Imagine Dragons újdonsága.
Február 7-én megnyitottam az oldalt Gportálon – ez volt a legjobb döntés, amit valaha hoztam. Ugyanezen a napon a Believert éneklő Arrowról készült videóra Halsey, a srácok jó barátja (korábban az énekesnő volt az Imagine Dragons előzenekara) a következőképpen reagált: “ez a legdrágább dolog, amit valaha láttam, kérlek, mondd meg Arrownak, hogy szeretem őt, nagyon hiányzik és nagyon különleges“.
Február 14-én megjelent az első előzetes a Vámpírnaplók sorozatzáró epizódjához, melyben a Smoke + Mirrors egyik szerzeménye, a Dream csendült fel.
Február 17-én kétéves lett az Imagine Dragons második lemeze, a Smoke + Mirrors.

icon-bookmark-o MÁRCIUS

Március 1-jén kaptuk meg először idén azt a bizonyos “soon”, azaz hamarosan tweetet, nem sokkal később pedig kicsit konkrétabban a “Believer – video soon” utalt arra, hogy rövid időn belül érkezik az első single videoklipje. Egy kép formájában ekkor már betekintést nyerhettünk az újdonságba (katt).
Március 7-én jelent meg a videoklip, melyben a múlt, a jelen és a jövő jelenik meg párhuzamosan különböző korú emberek által – maga Dan testesíti meg a jelent, aki a jövőbeli önmagával küzd meg bokszolással. Eddig a pillanatig 378 millió megtekintést gyűjtött be a videó.
Március közepén aztán Európába utaztak a srácok, ahol Franciaországba és Olaszországba is ellátogatva számos interjút adtak (erről szóló bejegyzések: Az Imagine Dragons Európát járja, Olaszországi látogatás, Hotmix rádiós interjú illetve a régi galériában képeket is nézegethettek: katt). Európa után Dubaj volt a következő állomás, ahol mint később kiderült, a Thunder klipjét forgatták le (Dubajban repkedett az Imagine Dragons).
Március 22-én a srácok a Jimmy Kimmel Live! című műsorban léptek fel először a Believerrel, a videót ezen a linken tekinthetitek meg.
Március 28-án megszületettek Dan ikrei, Aja Volkman két gyönyörű kislánynak adott életet, akik a Coco Rae és a Gia James nevet kapták.

icon-bookmark-o ÁPRILIS

Április 3-án megrendezésre került a korábban említett WELCOME! Foundraising Concert for the ACLU elnevezésű jótékonysági koncert, mely a nem sokkal azelőtt törvénybe lépett bevándorlási tilalomra volt a válasz. A rendezvényen Halsey csatlakozott a bandához, és együtt adták elő a Demonst.
Április 8-án volt a jó öreg basszusgitárosunk, Benjamin Arthur McKee-nek a 32. születésnapja.
Április 11-én kiderült, hogy a Billboard Music Awardson jelölést kapott a Suicide Squad című filmhez készített betétdal, a Sucker For Pain, melyben több előadó mellett az Imagine Dragons is közreműködött.
Április közepén Dan és Platz ellátogattak a Wild Wild turnéra, előbbi a Mondo Cozmohoz, utóbbi a Bastille-hoz állt be egy-egy dal erejéig.
Április 26-án jelentették be a srácok, hogy másnap megjelenik a második single, a Thunder.
Április 27-én valóban napvilágot látott a legújabb szerzemény, mely világszerte hatalmas sikereket ért el, egészen a mai napig is. A dal az Imagine Dragons egy teljesen új oldalát mutatta meg.

 icon-bookmark-o MÁJUS

Május 3-án megjelent a Thunder videoklipje, mely az új éra legsikeresebb és leglátványosabb videója, mostanáig több, mint 422 millióan látták a népszerű videómegosztón.
Május 8-án bekövetkezett az, amit előző nap ígértek nekünk a srácok, mégpedig, hogy “nagy dolgok fognak érkezni”. Lelepleződött ugyanis a harmadik album címe, az Evolve, emellett pedig megjelent a harmadik single, a Whatever It Takes.
Május 9-én kaptuk a hírt, hogy szeptember 26-án kezdetét veszi az Evolve World Tour, ezzel együtt pedig az észak-amerikai helyszínek is kiderültek. Ugyanezen a napon egy YouTube live stream keretein belül először hallhattuk élőben a Thundert és a Whatever It Takest (katt).
Május 10-én bejelentésre került, hogy Dan hőssé lesz avatva az LGBTQ közösségért tett cselekedeteiért a The Trevor Project által.
Május 20-án az Imagine Dragons a KROQ Weenie Roast y Fiesta fesztiválon lépett fel, a srácok a következőt írták ki közösségi oldalaikra: “és az út ismét otthonná vált” (galéria & bejegyzés).
Május 21-én megrendezésre került a Billboard Music Awards, ahol amellett, hogy a Top Rock Song kategóriában jelölést kaptak a Sucker For Pain című dalért, fel is léptek egy igazán látványos show keretében a Believerrel (katt). Sajnos nem mentek haza díjjal, az est mindenképpen emlékezetes volt mindannyiunk számára (galéria & bejegyzés).
Május 27-én újabb fesztiválon volt a sor, a srácok Angliába utaztak, hogy a BBC Radio 1’s Big Weekend-en lépjenek fel számos népszerű előadó mellett. A fesztiválon olyan fantasztikus képek készültek, hogy kinézetet is készítettem belőle (galéria & bejegyzés)

 icon-bookmark-o JÚNIUS

Elérkezett a nyár, ami egyet jelentett azzal, hogy az Imagine Dragons fesztiválszezonja is kezdetét vette. A nyár folyamán 15 fesztivál nagy nevei között volt látható az együttes.
Június 3-án a varsói Orange Warsaw Festivallal indultak neki a turnénak (galéria & bejegyzés).
Június 4-én a holland Pinkpop Festival következett (galéria & bejegyzés).
Június 7-én új kinézet került fel az oldalra a VOLT Fesztiválra való hangolódás céljából. Ugyanezen a napon az Imagine Dragons a londoni Roundhouse-ban adott kisebb létszámú közönségnek koncertet (galéria & bejegyzés)
Június 15-én Ben “kiszivárogtatta” az Evolve legszebb dalát, a Walking The Wire-t, utána mindent letöröltek és hivatalosan is bejelentették a dal érkezését, mely aznap éjfél volt. Szintén ezen a napon az amerikai Belasco Theaterben léptek fel a srácok.
Június 18-án a kanadai iHeartRadio Much Music Video Awards-on jelentek meg, ahol Az év nemzetközi duója vagy együttese díjat vehették át, továbbá fel is léptek az eseményen, a Believert és a Thundert is előadták (videó & galéria & bejegyzés).
Június 19-e nagy nap volt Dan Reynolds számára, hiszen hőssé avatták. A kitüntetést a The Trevor Project adta át, amely egy olyan szervezet, ami segít az LGBTQ közösség tagjainak, legyen szó az öngyilkosság megelőzéséről vagy krízisbeavatkozásról, egyszóval támogatják őket és arra bátorítják ezeket a 13 és 24 év közötti fiatalokat, hogy legyenek büszkék arra, akik. Dan példás magatartásáért részesülhetett ebben a megtiszteltetésben, aki a díj átvétele után egy nagyon őszinte beszédet mondott. Az egész banda hivatalos volt az eseményen, mert egy kis akusztikus koncertre is sor került (bejegyzés).
Június 23-án megjelent az Imagine Dragons harmadik nagylemeze, az Evolve. Megjelenésekor 54 országban volt listavezető, köztük Magyarországon is. Az album normál változatára 11 dal került fel, a deluxe verzióban pedig a Levitate, a Not Today és a Believer (Kaskade Remix) található meg pluszban. Bár a kritikusok véleménye elég vegyes volt, az egész világon nagy népszerűségnek örvendett és komoly sikereket ért el.
Június 23-án és 24-én Németországban fesztiváloztak a srácok, előbbi a Hurricane Festival, utóbbi pedig a Southside Festival színpada volt (bejegyzés).
Június 29-én járt a banda az utolsó fesztivál helyszínen hazánk előtt, mely a belgiumi Rock Werchter Festival volt (bejegyzés). Emellett a Yesterday című dalhoz kaptunk egy rettenetesen aranyos videót a fiúk kiskori videóiból összevágva (katt)

 icon-bookmark-o JÚLIUS

Július 1. Ennél szebben nem is kezdődhetett volna ez a hónap. Ezen a napon ugyanis harmadjára látogatott hazánkba az Imagine Dragons, a soproni VOLT Fesztivál színpadán áztak bőrig velünk, a közönséggel együtt. Egy pillanatig sem bánták, ahogyan mi sem. Azokban a percekben számukra mi, számunkra pedig csakis ők léteztek. Összekapcsolódtunk velük, ez kölcsönösen érezhető volt, erre tökéletes bizonyíték a következő tweet, melyet a koncert után írtak ki: “mégis mit tettünk azért, hogy megérdemeljünk titeket. komolyan. köszönjük.”. Csodálatos volt másodjára látni őket, mindenképpen ez az alkalom volt az, ami közelebb áll a szívemhez. És tudjátok, mire gondoltam, amikor baromi közel a színpadhoz a saját szememmel láttam őket? Hogy elképesztően büszke vagyok arra, hogy rajongói oldalt vezetek róluk. Köszönjük, srácok! Három bejegyzést is visszaolvashattok e témában, illetve a galériában profi képek mellett a mieinket is megtekinthetitek: Exkluzív beszámoló a VOLT fesztiválról! & VOLT Fesztivál & Magyarországi interjúk & galéria.
Július 4-én az olaszországi Lucca Summer Festival-on koncerteztek a srácok (galéria & bejegyzés).
Július 6-án Madridban a Los 40 Live Show nevezetű esemény keretein belül álltak színpadra négyszáz fős közönség előtt (bejegyzés).
Július 8-án a portugál NOS Alive Festival volt a soron következő, ahol nagyon szép és látványos képek készültek a bandáról (bejegyzés & galéria). A Walking The Wire-höz is megérkezett egy nem hivatalos videó, melyben Dan családjáról láthatunk képeket és videókat, nagyon meghatóra sikeredett (katt).
Július 10-ei Arena di Verona-i koncert győzött képek tekintetében, lélegzetelállító csodák készültek az olaszországi koncertről, különleges szerkesztéseket is készítettek, mindet megtaláljátok a galériában, nagyon érdemes benézni (galéria & bejegyzés).
Július 13. az oldal számára volt nagy nap, ekkor zárult ugyanis le a költözéses procedúra, és megnyitottam az imagine-dragons.net-et. Nagyon büszke vagyok rá, rengetegen látogatjátok azóta az oldalt, éppen átléptük a 70.000 látogatót. Szintén ezen a napon a svájci Gurtenfestival színpadán léptek fel (galéria & bejegyzés)
Július 14-én ünnepelte 30. születésnapját Daniel Coulter Reynolds, az Imagine Dragons csodálatos frontembere, melynek alkalmából egy elég érzelmes szöveget olvashattatok az oldalon (bejegyzés). Este a híres finn rockfesztiválon, a Ilosaarirock-on szórakoztatták a közönséget.
Július 15-án négy jelölést zsebeltek be a srácok a Teen Choice Awards nevezetű díjátadón.
Július 16-án és 17-én két orosz koncert következett az Ice Hall Palace-ben (galéria & bejegyzés) és az Olympic Stadiumben, ahol előadták a Smoke + Mirrors turnén rendszeresen előadott Forever Young feldolgozást (galéria & bejegyzés).
Július 19-én az arénás koncertek után a srácok visszatértek Európa szívébe, ahol a csehországi Colours Of Ostrava fesztiválon léptek színpadra (galéria & bejegyzés).
Július 21-én ismét Svájcba látogatott az Imagine Dragons, a Moon And Stars Festival-on koncerteztek, ahol csak úgy, mint hazánkban, szintén bőrig áztak (galéria & bejegyzés).
Július 22-én történt meg az ominózus gatyaszakítás, Dan hosszú percekig állt alsónadrágban a híres francia Lollapalooza fesztivál színpadán (galéria & bejegyzés).
Július 28-án a Good Morning America című ABC műsorban láthattuk őket, öt dallal léptek fel. Nagyjából ötezer ember gyűlt össze a Central Parkban, sokan közülük egész éjszaka fent maradtak, hogy minél jobb helyre kerülhessenek.
Július 29-én a kanadai WayHome Music and Arts Festival-on koncertezett az Imagine Dragons (galéria & bejegyzés).

 icon-bookmark-o AUGUSZTUS

Augusztus 4-én az Imagine Dragons kiadott egy EP-t Live At AllSaint Studios címmel, melyen négy akusztikus feldolgozású dalt hallhatunk, a három Evolve single található rajta, a Believer, a Thunder és a Whatever It Takes, ezt pedig egy Alanis Morissette coverrel egészítettek ki, a Hands In My Pocket című dalról van szó, melyet korábban többször is hallhattunk a srácoktól.
Augusztus 13-án tartották meg a Teen Choice Awardsot, melyen ugye négy kategóriában jelölték az együttest, azonban csak a Legjobb rock / alternatív dal kategóriában győzedelmeskedtek a Believernek köszönhetően. A srácok nem jelentek meg a díjátadón.
Augusztus 25-én megrendezésre került immáron negyedik alkalommal az Imagine Dragons közreműködésével megalapított alapítvány, a Tyler Robinson Foundation évi gálája, amely Believer Gala néven is ismert. Rekordmennyiségű pénzt sikerült gyűjteni rákkal küzdő családok számára, egészen konkrétan egymillió dollárt, ami nagyjából 254 millió forintnak felel meg. Több, mint hétszáz ember jelent meg a Las Vegas-i Caesar’s Palace-ben, hogy egymással összefogva tegyenek a nagyobb jóért. Az Imagine Dragons tíz dallal állt színpadra, mindet akusztikus előadásban hallhattuk. Tyler kedvenc dalával, az It’s Time-mal kezdték a koncertet.
Augusztus 26. Egy gyönyörű napon – és éjszakán át – az Utah állambeli Oremben több, mint 17 ezer rajongó, barát, illetve az LGBTQ és mormon közösség tagjai töltötték meg a Brent Brown parkot, hogy részt vegyenek az első LOVELOUD fesztiválon. A LOVELOUD, Dan Reynolds, az Imagine Dragons frontemberének alkotása egy jótékonysági koncert és est az LGBTQ fiataljainak ünneplésére. Reynolds, aki a hangulatot úgy alakította, hogy ez a nap a szeretet, a zene és az elfogadás napja legyen, egy fantasztikus fellépéssel állt színpadra az Imagine Dragonsszal, két dal között pedig erőteljes szavakat intéztek a közönségben lévő fiataloknak. Ezt is nekik címezték: “Remélem és imádkozom érte, hogy ne érezze egyetlen további fiatal se úgy, hogy öngyilkosságot kell elkövetnie. Kérlek, szeretünk titeket. Szükségünk van rátok.”

 icon-bookmark-o SZEPTEMBER

Szeptember 4-én ötéves lett az Imagine Dragons debütáló albuma, a Night Visions. “Legyen szó kemény elektronikus lüktetésről, önfeledt gitárjátékról vagy érzelmekben gazdag énekről, minden téren hibátlanul teljesít az Imagine Dragons, egyszerűen új színt hoztak az indie rock világába. Nehéz lenne kitalálni, hogy mi következhet a folytatásban – ám abban egészen biztos vagyok, hogy még sok meglepetéssel fog szolgálni a Las Vegas-i banda.”
Szeptember 18-án lettek bejelentve az Evolve turné első európai állomásai. Magyarország nem szerepelt a listán, de a mai napig reménykedhetünk benne, hogy jövőre is ellátogatnak hozzánk.
Szeptember 21-én az Imagine Dragons ellátogatott ugyanis a Las Vegas-i Clark gimnáziumba, ahol részt vettek egy ünnepélyes ceremónián, melyen bejelentették, hogy három Clark megyei iskola kap zenei támogatást. A srácok a Life Is Beautiful fesztivállal, a VH1 Save The Music alapítvánnyal és a Toyotával álltak össze, hogy ez megvalósulhasson. Összesen 40.000$-t sikerült gyűjteni erre a célra.
Szeptember 26-án Phoenixben kezdetét vette az Evolve világturné, melynek állomásait nem fogom leírogatni itt külön-külön, ellenben, ha ide kattintotok, megtaláljátok az összes helyszínt, mellettük pedig linkelve van a róluk szóló bejegyzés. A galériában itt találjátok meg a turné képeit.
Szeptember 28-án betöltötte 31. életévét az Imagine Dragons fantasztikus dobosa, az unikornis-rajongó Daniel James Platzman.

 icon-bookmark-o OKTÓBER

Október 12-én megjelent a harmadik single, azaz a Whatever It Takes videoklipje, melyet egy héttel korábban az ESPN sportcsatorna közreműködésével jelentettek be.
Október 14-én az Imagine Dragons két American Music Awards jelölést kapott.
Október 31-énLate Night with Seth Meyers című műsorban lépett fel a banda.

 icon-bookmark-o NOVEMBER

November 4-én az Imagine Dragons a francia NRJ Music Awards-on megnyerte az International Band of the Year, azaz az év legjobb nemzetközi együttese díjat.
November 7-én nyilvánosságra hozták, hogy az október 1-i Las Vegas-i tragédia következtében december 1-jén megrendezik a VegasStrong jótékonysági koncertet, melyen az Imagine Dragons is fellépett.
November 10. – A 23 héten keresztül uralkodó Radioactive, majd a kis híján rekordot döntő 29 héten át csúcson lévő Believer után a Thunder felkerült a Hot Rock Songs ranglista tetejére.
November 11. – Az Evolve 2017 egyetlen rock albuma, mely a RIAA által megkapta a Platinum elismerést, mivel több, mint egymillió példány került eladásra.
November 15-én az Ellen DeGeneres Showban léptek fel a Thunderrel (katt)
November 16-án publikálva lett az idei VOLT Fesztivál aftermovie-ja, melyben felcsendül az I Bet My Life, és amikor ez véget ér, Dan elkiáltja magát, hogy “VOLT fesztiváááál” (katt).
November 17. – Imagine Grandpas.
November 19-én az American Music Awardson az Imagine Dragons megnyerte a Kedvenc együttes vagy duó díjat pop/rock kategóriában, illetve Khaliddel az oldalukon fantasztikus showt adtak elő a színpadon, ugyanis nagy meglepetésünkre egy Thunder x Young Dumb & Broke egyveleggel léptek fel (videó & galéria & bejegyzés).
November 29-én két Grammy jelölést kapott a banda, a Legjobb pop vokális album kategóriában a nagy sikerű lemez, az Evolve lett jelölve, míg Legjobb pop duó/együttes fellépés jelölés pedig a Thundernek szólt.

 icon-bookmark-o DECEMBER 

December 1-jén, két hónappal a Las Vegas-i tragédia után megrendezésre került a Vegas Strong jótékonysági koncert, melynek alcíme a “For Vegas. By Vegas.” volt, azaz Vegasnak Vegastól, tehát innen származó előadók léptek fel, így az Imagine Dragons is. A koncert teljes bevétele pedig a Las Vegas Victims’ Fund nevezetű alapítványnak ment. Dan ezúttal is elszakította a nadrágját (galéria)
December 2. – fellépés a Not So Silent Night-on (galéria)
December 3-án Dan részt vett a The Trevor’s Project Los Angeles-i gáláján.
December 11-én összesített bejegyzést tett közzé a Billboard az Imagine Dragons év végi sikereiről (katt).
December 15-én Kínában lépett fel az Imagine Dragons.
Az Evolve album Platinum lett az Egyesült Államokban, és 2017 best-selling rock albumává lett nyilvánítva.
December 19-én megjelent az Imagine Dragons és Khalid közös egyvelege, a Thunder x Young Dumb & Broke.

 

Ha eljutottál idáig, szívből gratulálok! Olyan 5-6 órán keresztül írtam ezt a bejegyzést, úgyhogy sokat jelent, ha azáltal, hogy elolvassátok, értékelitek a munkámat. Egy rövid köszönetet szeretnék mondani először is az Imagine Dragonsnek, megmentették számomra ezt az évet, ami minden túlzás nélkül borzasztó volt számomra. Ha ők nincsenek, nem vagyok biztos abban, hogy itt lennék. Nagyon sokat jelentenek nekem, hihetetlen a mai napig, hogy idén már másodjára láthattam őket élőben (igen, gondolom unjátok, hogy folyton erről beszélek). Életem eddigi legjobb döntésének bizonyult e weboldal elindítása, színt vitt a szürke napjaimba, büszke vagyok rá, jelenleg ez az egyedüli dolog az életemben, ami ad számomra egy kis önbizalmat, hogy nem vagyok egy senki, aki nem tud semmit sem felmutatni, mert ez a weboldal igenis valamivé nőtte ki magát. Köszönöm azoknak, akik itt voltak velem, támogattak, motiváltak, segítettek, és mindenkire, aki valaha is benézett ide, áldásomat küldöm, legyen 2018 a ti évetek.

Boldog új évet mindenkinek! <3

Az év a rock ranglistákon: az Imagine Dragons uralkodása

Sziasztok!

Ne haragudjatok a kevés bejegyzésért, de nem tudok miről írni nektek, hiszen az Imagine Dragons jól megérdemelt pihenőjét tölti feltehetőleg a családdal és barátokkal, szinte teljesen eltűnve a közösségi oldalakról, de persze ez így rendben is van. Mint azt észrevehettétek, kicsit feldobtam az oldal kinézetét egy ünnepi fejléccel, kiegészítve hozzá illő háttérrel és egy kis hóeséssel, remélem, elnyerte a tetszéseteket. A karácsonyi témájú képek a srácokról a tavaly karácsonykor a banda által kiposztolt White Christmas cover videójából lettek kivágva, ha hangolódni szeretnétek, nézzétek meg ezen a linken, hiszen egy nagyon aranyos videóról van szó.
Na de a címből kiderülhetett, hogy nemcsak a kis változásról szerettem volna nektek írni, ugyanis mivel itt az év vége, számtalan helyen kerülnek ki évi statisztikák zenei témában, és mint ismeretes, a Billboard a zenei ranglisták királya, és a legutóbbi bejegyzésüket fogom nektek lefordítani. Nem tudom, mennyire szeretitek ezeket olvasgatni, viszont azt valószínűleg észrevettétek, hogy rendszeresen be szoktam számolni az efféle sikerekről, hiszen számomra nagyon sokat jelentenek ezek, mert mindig büszkének érzem magamat, amiért ilyen meg olyan elismeréseket zsebel be a szeretett együttesem. Na de ugorjunk is bele!

Az Imagine Dragons 2017 Top Rock Előadója és a Believer uralja a Hot Rock Songs listát. Végiggondolva azt, milyenek voltak a várakozások a banda harmadik albumát illetően, bátran kijelenthetjük, hogy bőven túllépték őket. Annak ellenére, hogy a 2015-ös Smoke + Mirrors, mely a Billboard 200 tetején debütált 195.000 első heti eladások alapján, és negyedikként végzett abban az évben a Billboard év végi Alternative Albums ranglistán, a felhozatal nem volt eléggé sikeres ahhoz, hogy egy kalapban említsék őket az It’s Time-mal, a Radioactive-vel vagy a Demonsszel, melyek a három top 20-as dalok voltak a Billboard Hot 100 listáján a 2012-es Night Visions albumról. Még a Las Vegas-i rockerek eredeti műfaja is leértékelődött, hiszen a Smoke + Mirrorsról egyetlen dal sem lett megkoronázva a Hot Rock Songs vagy az Alternative Songs ranglistákon, melyeken 2013-ban a banda dominált (bár az I Bet My Life elérte a harmadik helyet).


Talán a kétéves album zuhanásának koncepciója nem is valós, csupán véletlen, de 2017-ben az Imagine Dragons bebizonyította a kétkedőknek az Evolve-val, hogy tévednek, hiszen eljuttatta őket 2017 Top Rock Előadója címhez, amit másodjára tudhatnak magukénak 2013 után. Az idei év koronázottjává válni nem volt olyan meglepő, ráadásul a Top Rock Előadó elismerés mellett az együttes számos első helyet szerzett meg előadó, album és dal ranglistákon is.
Dan Reynolds és csapata a dobogó tetején helyezkedik el a Hot Rock Songs Artists, Rock Streaming Songs Artists, Rock Airplay Artists, Rock Digital Song Sales Artists, Alternative Albums Artists és Alternative Songs Artists rangsorokon. Az Evolve az év végén az Alternative Albums csúcsát foglalja el, míg a Top Rock Albums ezüstérmese. A vezető single Believer is hatalmas sikerrel zárta 2017-et, hiszen a Hot Rock Songs, Rock Streaming Songs, Rock Airplay, Rock Digital Song Sales, Alternative Songs és Alternative Digital Song Sales listákat is vezeti. Az őt követő Thunder pedig szintén több sorozat top 5-jében megtalálható.
Az új album sikere odáig juttatta az Imagine Dragonst, hogy összesítve 31 héten keresztül vezetteHot Rock Songs ranglistát, ebbe beletartozik a Believer 29 heti uralkodása, ez pedig a második leghosszabb intervallum a rangsor történetében a Twenty One Pilots Heathens című dalának 30 hete után. Szintén a Believer 17 héten keresztül csücsült a Rock Airplay dobogójának tetején, illetve a Thunderrel együtt összesen 16 hétig helyezkedtek el az Alternative Songs lista első helyén, ezt pedig még a Night Visions érával sem sikerült összehoznia az Imagine Dragonsnek, mivel a Radioactive 13 hétig vezetett.
És akkor ott van a zenei műfajokat keresztező siker. A Smoke + Mirrors, amely kissé eltért a rengető basszustól, folyamatosan átalakítva elődje hangzását cserébe egy Mumford & Sons-osabb és alapjáraton egy határozottabb alternatív rock irányért, mindössze egy dala került a Hot 100 top 40-ébe, ez pedig az I Bet My Life, melynek csúcsa a 28. helyen volt, valamint ugyanez a dal szerepelt a Pop Songs listának szintén 28. helyén.
Az Evolve pedig, mely sok szempontból közelítette meg a Night Visionst, két dalt juttatott a Hot 100 dobogójának tetejére, így az Imagine Dragons az év végi  Hot 100 Artists rangsorban 9. lett 2017-ben, a Believer pedig szintén 9.-ként végzett a Hot 100 Songs év végi listáján. Pop kategóriában is találkozhatunk sikerekkel, ugyanis a vezető single 3. lett a Adult Pop Songs és 15. a Pop Songs ranglistákon.

Forrás: https://www.billboard.com/articles/columns/chart-beat/8062862/the-year-in-rock-charts-imagine-dragons-portugal-the-man-metallica?utm_source=twitter

Sok-sok statisztika, gratulálok, ha eljutottál a bejegyzés végéig! És természetesen szívből gratulálok az Imagine Dragonsnek mindenért, melyet 2017-ben elértek!

Nyertes az Imagine Dragons – minden az American Music Awardsról

Sziasztok!

Nem is húznám az időt, az Imagine Dragons megnyerte a Kedvenc együttes vagy duó díjat pop/rock kategóriában, maguk mögé utasítva a fantasztikus Coldplayt és a The Chainsmokerst! Ilyen elképesztő hírekre kelni hétfő reggel földöntúli volt. Na de most hogy ezt világgá kürtöltem, menjünk szépen végig ezen a nem mindennapi estén, mely természetesen sok más egyebet is tartogatott, nemcsak a díjak kiosztását.
Mint minden díjátadó esetében, az American Music Awards is a vörösszőnyeges bevonulással kezdődött, a hölgyek gyönyörű szettekben pózoltak a fotósoknak, míg a srácok vagány öltözékükkel vonták magukra a figyelmet. Az Imagine Dragons tagjai rendkívül elegánsan, ám egyedi stílusukat nem véka alá vetve jelentek meg a vörösszőnyegen. A frontember, Dan Reynolds különleges zakót választott az estre, fényes, szürke anyagból készült különlegesség, valószínűleg egy ruhadarabról van szó, mégis úgy tűnik, mintha egy hosszabb aljú zakóra felvett volna egy ugyanolyan anyagú rövidebbet, ezzel egyszerű fekete bokanadrágot párosított, a zakó alá pedig szintén fekete póló került. Ben McKee kedvenc ruhadarabjai közé tartoznak a bomberdzsekik, az Evolve turnén szinte mindig ilyenben láthatjuk, eme nemes eseményre pedig egy aranyszínű, halakkal és apró levelű ágacskákkal díszített kabátra esett a választása, valamint egy sima fekete, rövidebb szárú nadrágra, amelyhez enyhén platformosított cipőt húzott fel. A srácok közül Daniel Platzman öltözött fel a legelegánsabban, aki úgy döntött, fényes hatású, barna, mintás öltönyben vonul fel a vörösszőnyegen. Végül, de nem utolsó sorban pedig Wayne Sermon viseletét elemezném, aki szintén kedveli a látványos bomberdzsekiket, ezúttal pedig egy vöröses darabot választott, melynek mintáját őszintén szólva nehezen tudom meghatározni, valamiféle növények/virágok láthatóak rajta, a nadrágot és a cipőt illetően pedig az elegánsabb irányba indult el. Kukkantsátok meg a vörösszőnyeges megjelenésüket a galériában, hiszen az összhatás rendkívül király lett szerintem, az a bizonyos kifejlődés és önmaguk megtalálása nemcsak a zenéjükben fedezhető fel, a viseleteik is teljesen másmilyenek, mint korábban, egyedi, vad és igazán alterrockos.

IMG_20171120_184609.jpg   IMG_20171120_184520.jpg   IMG_20171120_184512.jpg   IMG_20171120_184526.jpg
A vörösszőnyegen sétálgatva természetesen lecsaptak páran a srácokra, hogy kifaggassák őket a különleges produkcióról, vagy hogy éppen elkezdtek-e már dolgozni a negyedik albumukon (utóbbira a nem volt a válasz, ami nyilván nem csoda, hiszen még féléves sincs az Evolve, ráadásul a turné minden idejüket elveszi). Arra is kíváncsiak voltak, milyen jó tanáccsal látnák el a fiatal Khalidet, már ami a zenei ipart illeti, de az Imagine Dragons egyöntetűen azt válaszolta, hogy csináljon mindent úgy, ahogy eddig, mert nagyon remekül nyomja. Szóba került a Thunder sikere, valamint a Las Vegas-i tragédia is, hogy az ottani közösség hogyan élte ezt meg, erre pedig Dan egyből a decemberi jótékonysági koncertet említette meg. A turnéval kapcsolatban pedig én megint azt éreztem, hogy messze nincs még vége a helyszínek bejelentésének, a srácok még semmiképpen nem szeretnék egy ideig lezárni ezt az érát, úgyhogy továbbra is azt tudom mondani, hogy van miben reménykednünk. A videókból továbbá azt is megtudhatjuk, kikkel működne szívesen közre a banda.

Na de térjünk is át magára a díjátadóra! A lehető legjobban indult az est ezen része, ugyanis a legelső kategóriában érdekelt volt az Imagine Dragons, ez volt a Kedvenc duó vagy együttes pop/rock kategóriában, melyben mint korábban említettem, a srácok mellett a Coldplayre és a DJ duó The Chainsmokersre lehetett szavazni. A Marvel filmekből ismert fekete párduc, azaz Chadwick Boweman hirdette ki a győztest, aki nem más, mint az Imagine Dragons volt! A srácok nagyon boldogok voltak, Dan gyönyörű beszédet mondott a díj átvétele után, melyben többek között erős nőkről és az LGBTQ közösség támogatásáról mondott néhány szót, és amikor sorra megnevezte azokat az embereket, akiknek köszönetet szeretnének mondani, Platz elkiáltotta magát, hogy a rajongóknak is nagyon hálásak. A béke, szeretet és egyenlőség hármasával zárta a beszédet az énekes. Hatalmas gratuláció az Imagine Dragonsnek, 2013 és 2014 után ismét díjjal távozhattak a nagynevű díjátadóról!
A másik kategória, ahol lehetett a srácokra szavazni a Kedvenc alternatív előadó volt, amelyben a Twenty One Pilots és a Linkin Park voltak a versenytársak, ezt azonban utóbbiak nyerték meg, viszont szerintem mindannyian egyetérthetünk abban, hogy ezt a díjat nekik kellett hazavinniük. A Linkin Park tagjai az elhunyt Chester Benningtonnak ajánlották a díjat.

 

IMG_20171120_184225.jpg   IMG_20171120_184428.jpg   IMG_20171120_184432.jpg   IMG_20171120_184441.jpg

Zárásként pedig érkezzen a várva várt kollaboráció a fiatal énekes Khaliddel. Kezdjük azzal, hogy nagyon sokan imádták, voltak, akik a legjobb produkciónak, az est megmentőjének nevezték, olyat azonban nemigen találtunk, akinek ne tetszett volna. Elképesztő showt hozott össze az Imagine Dragons és Khalid, előbbinek a Thunder, utóbbinak a Young, Dumb & Broke dala szerepelt a mash-upban, és olyan jól hangoztak együtt, mintha az eredeti szerzeményt hallanánk. Sokan feltették a kérdést, hogy vajon ez, vagy a 2014-es Grammy-s produkció sikerült-e jobban, és nagyon nehéz lenne megmondani, mert mindkettő olyasvalami, ami igen sokáig témául szolgál majd az embereknek. A színpadon mindenki jól érezte magát, csak úgy, mint a közönség, a végén pedig még konfettizápor is hullott, egyszóval: fantasztikus előadást láthattunk. Bevallom őszintén, hogy nagyon boldog lennék, ha ebből stúdióverziót is kapnánk, mert tényleg nagyon tetszett. A mash-upot Khalid kezdte, aztán szétnyílt a fal és megjelent az Imagine Dragons, majd hol együtt, hol külön, de tökéletes összhangban nyomták le a produkciót. Az biztos, hogy az est legkülönlegesebb színpadi showja volt.
Frissített verzió, az Imagine Dragons hivatalos YouTube csatornájára felkerült a fellépés!

<center

IMG_20171120_184410.jpg   IMG_20171120_184420.jpg   IMG_20171120_184355.jpg   IMG_20171120_184346.jpg
IMG_20171120_184337.jpg   IMG_20171120_184316.jpg   IMG_20171120_184301.jpg   IMG_20171120_184322.jpg

Első lett a Believer – újabb sikerek

Sziasztok!

Mint ígértem, itt a mai második bejegyzés, ahol összeszedem nektek, milyen sikereket ért el mostanában az Imagine Dragons, hiszen mint tudjuk, az egész világot meghódította legújabb érájuk, ehhez mérten pedig nincs megállás a szép teljesítmények terén.

Kezdjük akkor az egyik legnagyobb elismeréssel, amiről a Billboard írt a napokban, hogy az Imagine Dragons történetében először lett első helyezett egy daluk az Adult Pop Songs ranglistán. Természetesen a Believerről van szó, ami a Demonsszel és a Radioactive-vel szemben – melyek mindössze a második helyig értek el – felkerült a csúcsra. A Believer a banda új albumán, az Evolve-on foglal helyet, ami június 23-án jelent meg, az első single pedig a június 15-i Billboard 200 lista második helyén debütált. Ugyanazon a héten a Believer lett a banda harmadik olyan dala, ami bekerült a mindenféle műfajt tartalmazó, rádiójátszáson és eladásokon alapuló Billboard 100 ranglista top 10-ébe, ahol a legmagasabb helyezése a legjobb hatodik volt. A dal tizennyolc héten keresztül vezette a Hot Rock Songs rangsort. Az Alternative Songs kategóriában is a dobogó tetején állhatott pontosan tizenhárom héten keresztül – csak úgy, mint a Radioactive.

Továbbá, térjünk át a Spotify-ra, ahol szintén találkozhatunk különféle toplistákkal. Két napja nyilvánosságra került, hogy a Spotify-on világszerte az Imagine Dragons a második legnépszerűbb rock együttes, ami hatalmas elismerés, egyedül a Coldplaynek sikerült felülkerekednie a srácokon, és olyan neves előadókat utasítottak maguk mögé, mint a Twenty One Pilots, a Linkin Park vagy a Red Hot Chili Peppers.

Végezetül pedig végigjártam ugyanezen felületen a toplistákat, és azzal szembesültem, hogy a Thunder rengeteg országban található jelenleg a legjobb tíz között, két napja pedig a magyar Top 50 listán felért a második helyre, ez a dal legelőkelőbb helyezése eddig.  Jelenleg a Spotify-on található országos toplisták közül három országban szerepel első helyen a Thunder, Csehországban, Lettországban és Ausztriában, illetve ezüstérmes helyezése van Litvániában és Szlovákiában. Emellett több dal is megtalálható az Evolve albumról a Top 50 listákon.