Címke: klip

Megérkezett a Bad Liar videoklipje!

Megérkezett a Bad Liar videoklipje!

Sziasztok!

Nagy örömmel hoztam ma nektek ezt a bejegyzést, hiszen már egy hete megnyitottam az oldalt, de az Imagine Dragons éppen ebben az időszakban ment el szabadságra, így nem tudtam nektek miről írni, viszont most végre történt valami, mégpedig – ahogy azt a címben is olvashattátok -, a srácok megjelentették az Origins című lemezen található lírai szerzeményük, a Bad Liar klipjét. Legutoljára a Demons volt olyan lassú dal, amely videót kapott, így hosszú ideje nem láthattunk ilyesmit az Imagine Dragonstól. A tegnapi nap folyamán kaptuk meg az első rövid betekintést a klipbe, melyet a srácok a közösségi oldalaikra töltöttek fel, sok minden ugyan nem derült ki belőle, mindössze Autumn Millert (táncos) láthattuk benne. Alább megtekinthetitek az említett pár másodperces videót.

 


Ma magyar idő szerint 17 órakor jelent meg a videoklip, mely Ryan Reichenfeld rendezésében készült, és el vagyok varázsolva. Autumn Miller hihetetlenül tehetséges, mozdulatai egybeolvadtak a Bad Liar lágy dallamával. A helyszín egy iskola volt, több helyiségbe is elkalauzol minket a videó, ahol Autumn táncol körbe egy fiút, aki a legendás Evolve album artwork pozícióban látható egészen a videó legvégéig, ahol egyszerűen összeesik. A tornateremben láthatjuk egy másik pózban is: a Continued Silence EP ikonikus fekvő alakját is láthattuk megformálódni. “Evolve but never change.” A srácokat is láthatjuk a klipben, amint egy iskolabusz társaságában zenélnek, illetve énekelnek. Az alkotás az egyszerű, de nagyszerű elv alapján készült, biztos vagyok benne, hogy sokunk szívéhez elért az, amit láthattunk. Szép volt, fiúk!

Next To Me: A film & pótlások

Next To Me: A film & pótlások

Sziasztok!

Több, mint két hét telt el a legutolsó bejegyzés óta, amiért elnézést kérek, személyes okok miatt sajnos nem voltam képes arra, hogy az oldallal foglalkozzak, már olvashattatok erről korábban, megszenvedek vele, de most már itt vagyok, és be fogok pótolni mindent! A karma azért betalált, mert bár annyira nem volt hosszú a kihagyás, nyolc darab koncert zajlott le ez idő alatt, ami pontosan ugyanennyi bejegyzést jelent minimum, de a pótlás folyamata már tegnap óta zajlik, a galériában megtalálhatjátok az összes képet a nyolc európai koncertről, de természetesen a szokásos módon bejegyzésekben is ott lesznek majd az ízelítők. A posztok elejéről hanyagolni fogom a rizsát, utólag nincs sok értelme, hiszen legtöbbször aktualitásokról szoktam ott írogatni, most csak az a lényeg, hogy egyáltalán meglegyenek ezek, és az elmúlt koncertek e bejegyzés elé lesznek időzítve, amikor azok meglesznek, már szokásos módon lesznek posztolva. Még egy kis apróság az összeszedetlen monológomban, nagyon szeretnék végre valahára új kinézetet az oldalra, világosat, egyszerűt, többek között emiatt sem volt kedvem feljönni ide, mert lehangolt ez a külső, ez ügyben viszont vannak apróbb problémák, például, hogy nincs friss anyagom hozzá, szeretett együttesünk fotósorozatok hiányában szenvednek, remélhetőleg ez minél hamarabb megoldódik.

Rátérve a bejegyzés izgalmasabb részére, március 13-án, azaz kedden érkezik a Next To Me videója, ami nem csupán egy videoklip, hanem egy film lesz! A fenti kép alapján pontosan ennek is tűnik a produkció, úgyhogy nagy izgalmaknak nézünk elébe. Mark Pellington rendezte a különlegességet, és szintén említésre méltó az is, hogy a srácok mellett Aja Volkman, Dan felesége is szerepelni fog a filmben, tulajdonképpen róla szól maga a dal is. Egy 10 másodperces ízelítő is megjelent a napokban, amit erre a linkre kattintva el is érhettek. Ma hajnalban pedig Dan, Ben, Wayne és Platz külön-külön a saját közösségi oldalaikon posztoltak magukról képeket, mindegyik egy újabb plakát a Next To Me filmhez; szerintem elfogultság nélkül kijelenthetem, hogy baromira jól néznek ki, mindegyik rendkívül sokatmondó, látványos, egyszerűen alig várom a keddet. Remélem, titeket is sikerült felcsigáznom, a pótlással pedig igyekszem minél hamarabb végezni!


EVOLVE #37: Tajpej

Sziasztok!

Tegnap, január 15-én a tajvani Tajpej városában állt színpadra az Imagine Dragons. A koncertet megelőzően a srácok kiposztoltak egy négyükről készült képet, melyhez azt írták, hogy a turné ázsiai szakasza minden, amiben reménykedtek, sőt, még annál is több; ennek persze nagyon örülök, hiszen jól érzik magukat a fiúk, és biztos vagyok benne, hogy nemcsak a különleges ételek miatt, amiket megkóstolhatnak, bármilyen sokat is beszélnek a hasuk megtöltéséről, erőszeretettel járják be meglátogatott városokat, úgyhogy nemcsak koncertekből áll ez a turné, mindig szakítanak időt arra, hogy ismerkedjenek a különböző kultúrákkal. A tegnapi napon az Interscope Records, azaz az Imagine Dragons lemezkiadója, a hivatalos YouTube csatornájára feltöltötte a Whatever It Takes vertical verziójú videoklipjét, mely elképesztően látványos lett, úgyhogy ajánlom figyelmetekbe!


Szerencsére ezúttal nem okozott problémát a képek felkutatása, sok-sok rajongói fotó mellett profi képek is napvilágot láttak a koncertről, melyen egyébként Dan igazi macsós kinézetet öltött magára, a többi srác pedig hozta a bohókás, színes ruhákat kedvelő formáját.

Galéria >> Evolve turné >> 2018.01.15. – Taipei (63db)

IMG_20180116_100936.jpg   IMG_20180116_101040.jpg   IMG_20180116_100836.jpg   IMG_20180116_100743.jpg
IMG_20180116_100754.jpg   IMG_20180116_101117.jpg   IMG_20180116_101013.jpg   IMG_20180116_100819.jpg

Setlist – Taipei Nangang C3 CITIC Financial Park, Taipei, Taiwan
1. I Don’t Know Why
2. It’s Time
3. Gold
4. Whatever It Takes
5. I’ll Make It Up To You
6. Mouth Of The River
7. Yesterday
8. Start Over
9. Demons
10. Rise Up
11. On Top Of The World
12. Warriors (akusztikus)
13. Thunder
14. Shots / I Bet My Life (akusztikus)
15. Believer
16. Walking The Wire
17. The Fall (akusztikus)
18. Bleeding Out / Smoke And Mirrors (akusztikus)
19. Radioactive
Koncertvideók




Galériafrissítés:
Evolve turné    2018.01.09. – Tokyo + 3 darab kép
Evolve turné    2018.01.07. – Singapore + 3 darab kép
Evolve turné    2018.01.13. – Hong Kong + 3 darab kép

Itt a Whatever It Takes videoklipje!

Sziasztok!

Korábban olvashattatok róla, hogy az ESPN közreműködésével lett bejelentve a legújabb hivatalos videó, amely az Evolve album harmadik single-jének, a Whatever It Takes klipje, és ekkor megtudhattuk, hogy ezen a héten debütál a teljes hosszában az újdonság, hiszen betekintést már kaptunk róla korábban. A videóban rengeteg visszautalást fedeztek fel a rajongók, legyen szó a ‘Scenic Overlook’ feliratú tábláról, mely az On Top Of The World klipben még fénykorában látható, a Whatever It Takesben pedig már együtt úszik a bandával. A videó előrehaladtával ugyanis eleinte a srácok száraz helyiségben zenélgetnek, ami kezd folyamatosan beázni, végül pedig annyi víz gyűlik össze, hogy teljesen megtelik a szoba. A végén kontrasztként lángok lobbannak fel, melyek az említett helyiség maradványain láthatóak. További érdekesség az ‘Angora Man‘ tábla a 9-4-12 számsorral, előbbi a ‘No Anagram’, tehát “nincs anagramma” anagrammája, utóbbi pedig a Night Visions album debütálási dátuma, ami ugye 2012. szeptember 4. volt. A tüzes résznél egy polaroid kamera is lángba kap, melyen a ‘Lone red rover’ olvasható, ez pedig a Smoke + Mirrors albumon szereplő Polaroid című dal dalszövegrészlete. A legutolsó kis rejtély az ‘A demon is raging’, ez pedig az úszó Ben mögött látható egyszer. Amikor az “Imagine Dragons” anagrammát boncolgatják a rajongók, gyakran fordul elő ez a betűkombináció, így meglehet, hogy többről van szó, mint némi opcióról. A klip természetesen nem lett volna hű az együtteshez, ha nem jelenik meg benne valami extraság, ez pedig ezúttal sellőket jelentett, a vízzel teli szobában ugyanis ezek a mesebeli lények úszkálnak a srácokkal.

A videót alább megtekinthetitek.

Új videoklip & kórházi látogatás & az Imagine Dragons kifejlődése

Sziasztok!

Mint ahogyan a címben olvashattátok, összegyűjtöttem néhány aktualitást, melyek közül különösen az első pont nagyon izgalmasnak ígérkezik.
A Believer és a Thunder hivatalos klipjei, majd a Yesterday és a Walking The Wire videói után újabb videoklippel érkezik az Imagine Dragons, méghozzá nem akármilyen közreműködéssel: az ESPN-en közvetített Alantic Coast Conference amerikai futball szezonjában főiskolai csapatok csapnak össze, a tegnap este folyamán pedig a Luisville és az NC State mérkőzés zajlott le, és az utóbbiak győzelmével végződött. A meccset megelőzően a bajnokság hivatalos közösségi oldalain jelent meg a következő videó, mellyel az új szezont reklámozták, és általa megkaptuk az első ízelítőt. A teljes hosszában való megjelenését maga az Imagine Dragons is megerősítette, jövőhéten érkezik a Whatever It Takes videoklipje.


Az október 4-i Sacramento-i fellépést megelőzően az Imagine Dragons a Sutter Children’s Centerbe látogatott el, ahol beteg gyerekekkel zenéltek együtt, mely során a banda legnépszerűbb dalai is elhangzottak. A gyermekek nagyon izgatottak voltak és boldogan énekelték együtt a srácokkal a Radioactive-et, melyet természetesen mindannyian ismertek. Néhány fiatal nyilatkozott is, és fontos részükként emlegették a bandát. A videó megtekintéséhez kattintsatok IDE.

A továbbiakban egy cikk fordítását olvashatjátok el, mely tulajdonképpen az Imagine Dragons kifejlődésének folyamatát mutatja be, a Smoke + Mirrorstól az Evolve megjelenéséig.
Az elmúlt évig a Grammy-díjas és kétszeres AMA győztes Imagine Dragons bizonytalan volt a saját zenéjét illetően. Dan Reynolds, a frontember az együttes életének nagy részét depresszióval küzdve élte át, mely csak rosszabb lett népszerűségük növekedésével párhuzamosan. 2016 elején pedig már a többi bandatagot is elérte mindez. Hat éven át megállás nélküli turnék, sűrű koncertsorozatok és késő stúdiózások végül megbosszulták magukat.
Ennek következtében a banda úgy döntött, hét hónapra félreteszik a zenét. Reynolds segítséget kért a depressziójára. A többiek barátokkal és családtagokkal töltötték az időt, illetve új városban telepedtek le. A szünet felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult a csapat mentális egészségét illetően, és ahogy a dobos Daniel Platzman is mondta, a dalszövegírásra is nagy hatással volt.

Szerintem túlságosan kipréseltük az élet szivacsát és kifogytunk dolgokból, amiről a zenénk szólhatna. El kellett egy kicsit válnunk, hogy különbözően élhessünk, új módokon érezzünk dolgok iránt, hogy aztán újrakezdhessük együtt. Úgy gondolom, érzékelhető a szünetünk haszna az új albumnál.

2016 ősze nagy pillanat volt az Imagine Dragons számára, hiszen visszatértek a stúdióba. A félrevonulás gyümölcsözőnek bizonyult. Nagyjából 200 és 300 közötti számú demó készült – az iPhone-nal készített dúdolásoktól a majd’ teljesen kész dobolással és szintetizátorral készített dalokig – a banda készen állt arra, hogy felvázolja az új album irányát. Az első döntés az volt, hogy legyen élénk. Ahelyett, hogy azokat a technikákat kövessék, ami az első két albumot nemzetközi multiplatinum státuszra vitte, az Imagine Dragons teljesen átalakította a dalszerzési procedúráját.

Nem próbálkoztunk olyan erősen az Evolve megalkotásánál – mondja Platz nevetve. – A Smoke + Mirrors egy nagyon jó tapasztalat volt, és igazán büszkék vagyunk rá. De rengeteg olyan dolog van benne, ami csak akkor történhet meg, amikor egy együttes irányítja az első stúdiózását. Mi magunk alkottuk meg szinte az egész albumot. Olyan dolgokba futottunk bele, minthogy 300 hangsáv került egy háromperces dalba. Időnként úgy tűnt, festékkel próbáltunk színeket kreálni, de végül csak barnát kevergettünk. Ezúttal tisztaságot szerettünk volna, egy tisztább esztétikát. Nem akartunk beleesni a félelem alapú döntések csapdájába.

A banda néhány radikális változást hozott. Az általában zárt egységként működő Imagine Dragons először nyitott a producerek felé. Az eredmények zeneileg és mentálisan is átformálták a csapatot. Többek között azt svéd duót alkalmazták (Mattman & Robin), akik Taylor Swift 1989 albuma és Selena Gomez, valamint Gwen Stefani egyes slágerei mögött álltak, valamint Lorde hűséges kreatív ereje, Joel Little segítségével az Imagine Dragons készen állt a folyamatra.

Nagyon magabiztosak voltunk a szünetünk után abban, hogy kik vagyunk, milyen zenét szeretnénk csinálni és hogyan hangozzunk – folytatja Platzman. – Eléggé biztosak voltunk magunkban ahhoz, hogy producerekkel dolgozzunk, és azt mondják nekünk, hogy “Megvan, ami kellett – lépjetek tovább. Ne töltsetek további nyolc órát egy másik hangot keresve”. És ez sokat segített. Dan azt mondta, hogy ez az album a mi érkezésünk, és igaza is volt, mert soha nem lehettünk volna elég magabiztosak ahhoz, hogy átengedjünk másoknak a vezető ülést, ha továbbra is bizonytalanok vagyunk.

A lemez ennek megfelelően az Evolve nevet kapta, és egy jobban hangzó, de nem kevésbé erősebb Imagine Dragonst fed fel. Minimalistább és többet mutató, mint a banda korábbi két albuma. A többszörösen rétegezett hangok, mely az eddigi munkák mocskos erejét adta eltűntek, és az Evolve szűk hangzású palettája, mely jól kiválasztott hangszerekből áll, sokkal uralkodóbb tud lenni, mint gitár és szintetikus sávok százai. Az Evolve alapján a kevesebb több.
A nyolcvanas évek hatása is újdonság. A nyitódal I Don’t Know Why ötvöz egy durva, tiszta vokális vonalat a szintetizátor kísértő hármasával, ami méltó helyet kaphatna egy Human League albumon. A Mouth Of The River refrén gyengéd vonószenekar vonalai – nagyon West End Girl stílusú – találkoznak arpeggiált gitár és keyboard aláfestéseivel, miközben a kiemelkedő Yesterday a Queen visszahangjával, erős zongora akkordokkal, és akrobatikus háromrészes hangharmóniával büszkélkedhet.

A Smoke + Mirrors nagyon telített volt, de most megérkeztek a színek is – mondja Platz. – A hangok képesek fényesebben ragyogni, amikor kevesebb dolog történik. Ez nem volt számunkra ösztönös. Az Evolve egy jobb esztétikához, az összes csodálatos producerhez, akikkel együtt dolgoztunk az albumon és hozzánk is szól, és nagyon jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Nem is lehetnénk boldogabbak amiatt, ahogy mennek a dolgok – folytatja. – Ha a lemez megjelenése előtt azt mondod nekünk, hogy négy hónappal később lesz egy első helyezett dalunk és albumunk iTunes-on, nem valószínű, hogy elhittük volna neked. Semelyikünk nem számított erre. Hogy ennyien összekapcsolódtak a zenével, az egy rendkívüli megerősítés. A turné elején ez az erős reakció fantasztikus, mert az Evolve-ot elvisszük a világ minden részére. Megbizonyosodva lenni arról, hogy az embereknek tetszik, csak még izgatottabbá tesz, hogy odaérjünk az egyes városokba.

Forrás: straight.com

Megjelent a Thunder klipje!

Sziasztok!
Az éjszaka folyamán végre napvilágra került a híres-nevezetes Thunder videóklip! Ugye mindenki tátott szájjal nézte az egészet? Rendkívül látványos és páratlan az elejétől a végéig a videó. Talán az lepett meg leginkább, amikor megláttam, hogy fekete-fehér a klip, holott számtalanszor hangoztattam már, hogy az Imagine Dragons színkavalkád albummal készül, viszont teljes mértékben ez nem maradt el, hiszen a végén látható tűzijátékok a videó többi részével ellentétben színpompásak. Rengeteg Dan, Platz, Wayne és Ben klónt is láthatunk a klipben, valamint nem semmi mozdulatokat, melyek három igen tehetséges táncostól származnak, úgyhogy tényleg nem beszélhetünk unalmas és átlagos alkotásról. Még egy dolog, ami említésre méltó, az a Believernél is látott három színes csík, amelyek a városi látképnél jelennek meg a videó elején és végén.
Ti mit gondoltok a vadiúj klipről? Osszátok meg nyugodtan a véleményeteket, kíváncsian várjuk!

Még valami; bár lehet, hogy észre sem fogjátok venni, mert tudom hozni a híreket, de ha esetleg mégsem, nézzétek el nekem, ugyanis jövőhéten érettségizek, pénteken pedig ballagás, úgyhogy rendkívül sűrű a programom, és az oldalra azért nem kevés időt szoktam szánni, amikor éppen munkálkodok valamin, ebből kifolyólag az is előfordulhat, hogy egy hétig nem leszek fent.
Megértéseteket köszönöm 🙂