Címke: billboard

Az év a rock ranglistákon: az Imagine Dragons uralkodása

Sziasztok!

Ne haragudjatok a kevés bejegyzésért, de nem tudok miről írni nektek, hiszen az Imagine Dragons jól megérdemelt pihenőjét tölti feltehetőleg a családdal és barátokkal, szinte teljesen eltűnve a közösségi oldalakról, de persze ez így rendben is van. Mint azt észrevehettétek, kicsit feldobtam az oldal kinézetét egy ünnepi fejléccel, kiegészítve hozzá illő háttérrel és egy kis hóeséssel, remélem, elnyerte a tetszéseteket. A karácsonyi témájú képek a srácokról a tavaly karácsonykor a banda által kiposztolt White Christmas cover videójából lettek kivágva, ha hangolódni szeretnétek, nézzétek meg ezen a linken, hiszen egy nagyon aranyos videóról van szó.
Na de a címből kiderülhetett, hogy nemcsak a kis változásról szerettem volna nektek írni, ugyanis mivel itt az év vége, számtalan helyen kerülnek ki évi statisztikák zenei témában, és mint ismeretes, a Billboard a zenei ranglisták királya, és a legutóbbi bejegyzésüket fogom nektek lefordítani. Nem tudom, mennyire szeretitek ezeket olvasgatni, viszont azt valószínűleg észrevettétek, hogy rendszeresen be szoktam számolni az efféle sikerekről, hiszen számomra nagyon sokat jelentenek ezek, mert mindig büszkének érzem magamat, amiért ilyen meg olyan elismeréseket zsebel be a szeretett együttesem. Na de ugorjunk is bele!

Az Imagine Dragons 2017 Top Rock Előadója és a Believer uralja a Hot Rock Songs listát. Végiggondolva azt, milyenek voltak a várakozások a banda harmadik albumát illetően, bátran kijelenthetjük, hogy bőven túllépték őket. Annak ellenére, hogy a 2015-ös Smoke + Mirrors, mely a Billboard 200 tetején debütált 195.000 első heti eladások alapján, és negyedikként végzett abban az évben a Billboard év végi Alternative Albums ranglistán, a felhozatal nem volt eléggé sikeres ahhoz, hogy egy kalapban említsék őket az It’s Time-mal, a Radioactive-vel vagy a Demonsszel, melyek a három top 20-as dalok voltak a Billboard Hot 100 listáján a 2012-es Night Visions albumról. Még a Las Vegas-i rockerek eredeti műfaja is leértékelődött, hiszen a Smoke + Mirrorsról egyetlen dal sem lett megkoronázva a Hot Rock Songs vagy az Alternative Songs ranglistákon, melyeken 2013-ban a banda dominált (bár az I Bet My Life elérte a harmadik helyet).


Talán a kétéves album zuhanásának koncepciója nem is valós, csupán véletlen, de 2017-ben az Imagine Dragons bebizonyította a kétkedőknek az Evolve-val, hogy tévednek, hiszen eljuttatta őket 2017 Top Rock Előadója címhez, amit másodjára tudhatnak magukénak 2013 után. Az idei év koronázottjává válni nem volt olyan meglepő, ráadásul a Top Rock Előadó elismerés mellett az együttes számos első helyet szerzett meg előadó, album és dal ranglistákon is.
Dan Reynolds és csapata a dobogó tetején helyezkedik el a Hot Rock Songs Artists, Rock Streaming Songs Artists, Rock Airplay Artists, Rock Digital Song Sales Artists, Alternative Albums Artists és Alternative Songs Artists rangsorokon. Az Evolve az év végén az Alternative Albums csúcsát foglalja el, míg a Top Rock Albums ezüstérmese. A vezető single Believer is hatalmas sikerrel zárta 2017-et, hiszen a Hot Rock Songs, Rock Streaming Songs, Rock Airplay, Rock Digital Song Sales, Alternative Songs és Alternative Digital Song Sales listákat is vezeti. Az őt követő Thunder pedig szintén több sorozat top 5-jében megtalálható.
Az új album sikere odáig juttatta az Imagine Dragonst, hogy összesítve 31 héten keresztül vezetteHot Rock Songs ranglistát, ebbe beletartozik a Believer 29 heti uralkodása, ez pedig a második leghosszabb intervallum a rangsor történetében a Twenty One Pilots Heathens című dalának 30 hete után. Szintén a Believer 17 héten keresztül csücsült a Rock Airplay dobogójának tetején, illetve a Thunderrel együtt összesen 16 hétig helyezkedtek el az Alternative Songs lista első helyén, ezt pedig még a Night Visions érával sem sikerült összehoznia az Imagine Dragonsnek, mivel a Radioactive 13 hétig vezetett.
És akkor ott van a zenei műfajokat keresztező siker. A Smoke + Mirrors, amely kissé eltért a rengető basszustól, folyamatosan átalakítva elődje hangzását cserébe egy Mumford & Sons-osabb és alapjáraton egy határozottabb alternatív rock irányért, mindössze egy dala került a Hot 100 top 40-ébe, ez pedig az I Bet My Life, melynek csúcsa a 28. helyen volt, valamint ugyanez a dal szerepelt a Pop Songs listának szintén 28. helyén.
Az Evolve pedig, mely sok szempontból közelítette meg a Night Visionst, két dalt juttatott a Hot 100 dobogójának tetejére, így az Imagine Dragons az év végi  Hot 100 Artists rangsorban 9. lett 2017-ben, a Believer pedig szintén 9.-ként végzett a Hot 100 Songs év végi listáján. Pop kategóriában is találkozhatunk sikerekkel, ugyanis a vezető single 3. lett a Adult Pop Songs és 15. a Pop Songs ranglistákon.

Forrás: https://www.billboard.com/articles/columns/chart-beat/8062862/the-year-in-rock-charts-imagine-dragons-portugal-the-man-metallica?utm_source=twitter

Sok-sok statisztika, gratulálok, ha eljutottál a bejegyzés végéig! És természetesen szívből gratulálok az Imagine Dragonsnek mindenért, melyet 2017-ben elértek!

EVOLVE #26: Atlanta

Sziasztok!

Bevezetésként Billboard témával kezdeném, a Thunder felkerült a Hot Rock Songs ranglista tetejére! A 23 héten keresztül uralkodó Radioactive, majd a kis híján rekordot döntő 29 héten át csúcson lévő Believer után ez az Imagine Dragons harmadik első helyezettje a listán! És ez még nem minden, ezen a héten összesen hat Billboard chart tetején találkozhatunk az Imagine Dragonsszal, három további kategóriában uralkodik a Thunder, az Evolve album pedig a Top Rock Albums és az Alternative Albums vezetője. Gratulálunk a bandának! Valamint egy újabb remix látott napvilágot az Evolve érából, a Believeré ugye rá is került az album deluxe verziójára, míg a Thunder felturbózott változatát maga K.Flay készítette, aki jelenleg is együtt turnézik a srácokkal előzenekar részeként. Ezúttal a harmadik single kapott egy frissítést, Jorgen Odegard készített remixet a Whatever It Takesből, és bár ezekkel kapcsolatban elég szkeptikus szoktam lenni, ez lett eddig a legjobb. Nem vesztette el az identitását, picit talán kevésbé energikusabb, de a refrén szerintem különösen jól sikerült.


Tovább munkálkodtam az oldal tartalmi részével, ezentúl megtaláljátok a teljes diszkográfiát az Imagine Dragons menüpontban, emellett a Média részleg is kibővült, a három nagylemez mellett középlemezek is letölthetővé váltak, nézzetek körül, mindig találni fogtok valami újdonságot.
November 7-én Daniel Platzman szülővárosában, Atlantában koncertezett az Imagine Dragons.

Galéria >> Evolve turné >> 2017.11.07. – Atlanta (90db kép)

IMG_20171109_190328.jpg   IMG_20171109_190305.jpg   IMG_20171109_190059.jpg   IMG_20171109_185755.jpg
IMG_20171109_190132.jpg   IMG_20171109_190322.jpg   IMG_20171109_185839.jpg   IMG_20171109_190107.jpg

Setlist – Philips Arena, GA
A színpad
1.
I Don’t Know Why
2. It’s Time
3. Gold
4. Whatever It Takes
5. I’ll Make It Up To You
6. Mouth Of The River
7. Yesterday
8. Start Over
9. Demons
10. Rise Up
11. I’m So Sorry
2. On Top Of The World
B színpad
13. I Won’t Back Down (Tom Petty cover)
14. Shots
15. Dream
A színpad
16. Thunder (K.Flay-jel)
17. I Bet My Life
18. Believer
Zárás
19. Walking The Wire
20. The Fall (akusztikus)
21. Radioactive
Koncertvideók




EVOLVE #16: Cincinnati

Sziasztok!

Két hónap múlva karácsony – ezt muszáj volt megosztanom veletek! Mielőtt hoznám a megszokott rendszerben a fellépés információit, néhány hírmorzsát összegyűjtöttem nektek. Újabb állomással bővült az Evolve turné, 2018. január 9-én ugyanis Japánban koncertezik majd az Imagine Dragons, a jegyárusítás december 9-én indul. Ez megint olyan időpont, mely beleillik a felvázolt menetbe, és mivel ez is teljesen váratlanul lett bejelentve, ugyanígy megtörténhet a további európai helyszínek esetében is. Egyébként én rendszeresen bombázom a srácokat Twitteren különféle kiírásokkal, hogy meg ne feledkezzenek Magyarországról, úgyhogy rajtam nem fog múlni a dolog, ajánlom nektek is ezt az eljárást. Továbbá mint ahogyan az várható volt, a Thunder tovább menetelt a Billboard Hot 100 listájának dobogója felé, immáron az ötödik helyet foglalja el, tehát három helyet ugrott előre az előző héthez képest. Végül de nem utolsó sorban pedig azt a hírt kaptuk, hogy október 30-án a Late Night With Seth Meyers című műsorban fognak fellépni a srácok.
Október 21-én az Imagine Dragons az ohioi Cincinnatiben álltak színpadra.

Galéria >> Evolve turné >> 2017.10.21. – Cincinnati (54db kép)

IMG_20171024_085307.jpg   IMG_20171024_085233.jpg   IMG_20171024_085159.jpg   IMG_20171024_085111.jpg
IMG_20171024_085056.jpg   IMG_20171024_085049.jpg   IMG_20171024_085316.jpg   IMG_20171024_085132.jpg

Setlist – U.S. Bank Arena, OH
A színpad
1.
I Don’t Know Why
2. It’s Time
3. Gold
4. Whatever It Takes
5. I’ll Make It Up To You
6. Mouth Of The River
7. Yesterday
8. Start Over
9. Demons
10. Rise Up
11. I’m So Sorry
12. On Top Of The World
B színpad
13. Amsterdam
14. Bleeding Out
15. Dream
A színpad
16. Thunder
17. I Bet My Life
18. Radioactive
Zárás
19. Walking The Wire
20. Believer
Koncertvideók




Hazatért az Imagine Dragons

Sziasztok!

Másfajta bejegyzéssel jöttem ma, ugyanis mint ahogy írtam az előző bejegyzésben, véget ért az európai turné, és őszintén szólva ez nagyon szomorú szerintem, de csak most jön az igazi kaland a banda életében, két hónap múlva ugyanis elstartol az Evolve turné az Egyesült Államokban és Kanadában. Sajnos több információ nincs a koncertsorozatról, így továbbra is csak reménykedhetünk abban, hogy Magyarországra is jönni fog az Imagine Dragons, azt bizton állíthatom, hogy a magyar közönség igazán megérdemelné. Augusztusban lesz várhatóan kinézetcsere, mely során kikerül majd az összes turnéállomás.

Na de térjünk vissza a hírekre, tehát hazaért az Imagine Dragons, erre több bizonyítékunk is van, hiszen a nagy családi egyesülést természetesen meg kellett örökíteni. Dan boldog pillanatairól négy kép is felkerült az Instagramra, mindegyiket felesége, Aja Volkman töltötte fel, kettő a házaspárról keszült, kettőn pedig a frontember apukát láthatjuk, a négyéves Arrow szerepel mindkettőn, az egyiken pedig Coco Rae is megjelenik. Nem a Reynolds család volt az egyedüli, akikről fénykép készült a hazatérést követően, ugyanis Alexandra Sermon, aki egyébként fantasztikus fotós, publikált egy montázst szintén Instagramon, melyen hat képet láthatunk négyükről.

 

    Galéria    Személyes képek     Dan Reynolds

    Galéria    Személyes képek     Wayne Sermon

DFowOymXsAAyFha.jpg    DFoSyQtWsAAIOcl.jpg    DFnZ_8EXsAEaA6b.jpg    DFnZ_7_WsAAzE5O.jpg

DFnws7SXUAUEW5g.jpg           

 

A tegnapi napon bejelentették az MTV Video Music Awards jelöltjeit, és egy kategóriában megtalálhatjuk az Imagine Dragonst is, igaz, az elismerés elsősorban Matthew Wise-é, aki rendezte a Thunder videoklipet, ugyanis a Legjobb rendezésért lett jelölve az együttes.

Továbbá ismételten egy izgalmas Billboard hír látott napvilágot, a Believer uralma ugyanis immáron 20. hete töretlen a Hot Rock Songs listán, a Billboard gratulált is ez ügyben az Imagine Dragonsnak ezzel a képpel:

 

DFmVmvzXsAAWj28.jpg           

 

Végül pedig ismét megemlíteném nektek, hogy pénteken a banda a Good Morning America című televíziós adásban lép majd fel, ezt pedig előszeretettel reklámozzák a műsor készítői, Twitteren ezzel a videóval találkozhattunk a napokban:

 

Első lett a Believer – újabb sikerek

Sziasztok!

Mint ígértem, itt a mai második bejegyzés, ahol összeszedem nektek, milyen sikereket ért el mostanában az Imagine Dragons, hiszen mint tudjuk, az egész világot meghódította legújabb érájuk, ehhez mérten pedig nincs megállás a szép teljesítmények terén.

Kezdjük akkor az egyik legnagyobb elismeréssel, amiről a Billboard írt a napokban, hogy az Imagine Dragons történetében először lett első helyezett egy daluk az Adult Pop Songs ranglistán. Természetesen a Believerről van szó, ami a Demonsszel és a Radioactive-vel szemben – melyek mindössze a második helyig értek el – felkerült a csúcsra. A Believer a banda új albumán, az Evolve-on foglal helyet, ami június 23-án jelent meg, az első single pedig a június 15-i Billboard 200 lista második helyén debütált. Ugyanazon a héten a Believer lett a banda harmadik olyan dala, ami bekerült a mindenféle műfajt tartalmazó, rádiójátszáson és eladásokon alapuló Billboard 100 ranglista top 10-ébe, ahol a legmagasabb helyezése a legjobb hatodik volt. A dal tizennyolc héten keresztül vezette a Hot Rock Songs rangsort. Az Alternative Songs kategóriában is a dobogó tetején állhatott pontosan tizenhárom héten keresztül – csak úgy, mint a Radioactive.

Továbbá, térjünk át a Spotify-ra, ahol szintén találkozhatunk különféle toplistákkal. Két napja nyilvánosságra került, hogy a Spotify-on világszerte az Imagine Dragons a második legnépszerűbb rock együttes, ami hatalmas elismerés, egyedül a Coldplaynek sikerült felülkerekednie a srácokon, és olyan neves előadókat utasítottak maguk mögé, mint a Twenty One Pilots, a Linkin Park vagy a Red Hot Chili Peppers.

Végezetül pedig végigjártam ugyanezen felületen a toplistákat, és azzal szembesültem, hogy a Thunder rengeteg országban található jelenleg a legjobb tíz között, két napja pedig a magyar Top 50 listán felért a második helyre, ez a dal legelőkelőbb helyezése eddig.  Jelenleg a Spotify-on található országos toplisták közül három országban szerepel első helyen a Thunder, Csehországban, Lettországban és Ausztriában, illetve ezüstérmes helyezése van Litvániában és Szlovákiában. Emellett több dal is megtalálható az Evolve albumról a Top 50 listákon.

Sorra dönti a rekordokat az Imagine Dragons

Sziasztok!
Eljött az idő ahhoz, hogy összegyűjtsem nektek, mi mindent ért el az Imagine Dragons az utóbbi időben, hiszen az Evolve megjelenésével sorra gyűjtik be az olyan elismeréseket, amelyek igazán szép teljesítmények. Szűkítsük le a kört a Billboard-ra, amiről tudjuk, hogy számos listát állít fel, melyeken napról napra, hétről hétre “harcolnak” egymással a világsztárok a jó helyezésekért, melyek valódi elismerésnek számítanak.
A július 15-i Billboard Artist 100 listán az Imagine Dragons először került az első helyre, ahová egészen a nyolcadik helyről mászott fel. Ez a lista 2014 júliusában született meg, mely felméri a művészek aktivitását a zenét hallgatók, a dalok és albumok eladásának, rádiós lejátszásoknak, a streameléseknek és a közösségi oldalakon a rajongók visszajelzésének kulcsfontosságú mutatóin keresztül, hogy létrejöhessen ez az előadók népszerűségét összegző heti, többdimenziós rangsor.
Az Imagine Dragons 125. hete szerepel a listán, melynek első helyére az Evolve robbantotta őket, ami második helyen debütált a Billboard 200 listán, június 29-cel bezárólag 147.000 eladott példánnyal. Lemezeladással szerezte a rock banda a legtöbb pontot az Artist 100 listán (67%), melyet a digitálisan vásárolt dalok követnek (17%). Jelenleg az Evolve első single-je, a Believer a Billboard Hot 100 lista első tíz helyezettje között van. A Top Album Sales listán is első helyre került a lemez 109.000 darab eladott példánnyal.
Az Evolve a banda harmadik első helyen végzett albuma a Top Rock Albums és Alternative Albums rangsorokon. A 2012-ben megjelent Night Visions másodikként debütált 2012. szeptember 22-én, majd kilenc nem egymást követő héten át uralta a listát 2013-ban és 2014-ben. A Smoke + Mirrors, amit 2015-ben dobtak piacra, az élen debütált 172.000 eladott példánnyal.
Az Evolve indulása 2017. eddigi legjobbja rock kategóriában az egy hét alatti teljesítményét illetően. Az Imagine Dragonsnak jelenleg négy dala is ott van a Hot Rock Songs legjobb tíz helyezettje között, a Believer ugyanis 17. hete uralkodik a listán, a Thunder felmászott a második helyre a harmadikról, a Whatever It Takes a tizenegyedikről felugrott az ötödik helyre ( ami eddig a legjobb teljesítménye), a Walking The Wire pedig hatodikról visszaesett a kilencedikre. A top húszban egyébként további négy dal található meg. A Billboard Hot 100 listán a Believer a legjobbját nyújtotta a hatodik helyre érkezve, ugyanis a Twenty One Pilots Heathens című szerzeménye óta ez az első rock dal, ami beért a legjobb tíz közé a rangsorban.
A Believer 14 hete vezeti a csakis kizárólag rock zenéket tartalmazó listát, a Rock Airplay-t is, 13.7 milliós közönségre volt hatással, és 13 hete van az alternatív dalok élén is, ami a leghosszabb uralkodási idő a 2013-as Radioactive-siker után. A Pop Songs (12. hely) és az Adult Pop Songs (2. hely) listákon is új csúcsot ért el a Believer kiegyenlítve a Radioactive és a Demons teljesítményével.

A sok-sok statisztika után pedig hoztam lazításként egy nagyon vidám videót, amit most tett közzé az Imagine Dragons, és betekinthetést nyerhettek a banda Dubai-i kiruccanásába, ahol a Thunder forgatása mellett igazi szórakozásra is lehetőségük volt.