Kategória: Televízió

Először hangzott el élőben az Original Me

Először hangzott el élőben az Original Me

Október 21-én lépett fel együtt Yungblud és Dan Reynolds a The Late Show with Stephen Colbert című műsorban, ahol vadonatúj közös dalukat, az Original Me-t adták elő, mely a fiatal tehetség újonnan megjelent EP-jén, a “hope for the underrated youth”-on kapott helyet. A díszlet megegyezett a klipben látottakkal, hiszen egy roncs autó volt a színpad közepén. Érdekesség, hogy Dant először láthattuk legújabb frizurájával, ugyanis elég rövid hajjal jelent meg a tévéműsorban.

Dan Reynolds a Bajnokok Ligája fellépésről

Dan Reynolds a Bajnokok Ligája fellépésről

Amikor június 1-jén a madridi Mentropolitano Stadium színpadán fel fog lépni az Imagine Dragons az UEFA Bajnokok Ligája döntőjén, ez lesz a banda karrierjének legnagyobb showja

– mondja az énekes DanReynolds.

Tavaly a megnyitói ünnepségen a brit popsztár, Dua Lipa performanszát világszinten közel 80 millióan látták a tévében, és ebben az évben több, mint 200 országban fogják közvetíteni a Liverpool és a Tottenham angol klubbok összecsapását.

Bele akarunk adni mindent, hogy olyan enegiával tudjunk berobbanni a színpadra, amit a Bajnokok Ligája megérdemel

Billboard: Mit várhatunk a Bajnokok Ligája döntőjének megnyitójára tervezett fellépésre?

Nyilvánvalóan a lehető legjobb showt próbáljuk összehozni, ami csak lehetséges, produkció és zene tekintetében is. Ez lesz a legnagyobb színpad, amin valaha felléptünk a 10 éves karrierünk alatt, és úgy tervezzük, hogy a legjobb is legyen.

Te vagy valamelyik bandatag nagy focidrukker?

Igen, főleg a dobos Daniel Platzman. Elég nagy rajongó. Én pedig úgy nőttem fel, hogy fociztam. Tíz éven át játszottam. A lemezkiadónk elnöke óriási Tottanham rajongó, szóval nem tudom, hogy emiatt nekik akarok-e szurkolni, vagy inkább látnám őket lángokban elégni.

Máshogy közelítetek meg egy ilyen showt, mint mondjuk egy zenei díjátadó fellépést vagy egy hagyományos tévés reklámot?

Muszáj. Amikor a Pepsi felkért minket, össze kellett dugnunk a fejünket és azt mondani, hogy “Oké, megcsináljuk vagy sem?”. Jelenleg kicsit ki vagyunk égve, minden felkérést elutasítottunk. De ez egy óriási esemény, tényleg a legnagyobb show, amiben valaha is részt vehetnénk, szóval bánnánk, ha nemet mondanánk. Tehát jól kell döntenünk. Bele akarunk adni mindent, hogy olyan enegiával tudjunk berobbanni a színpadra, amit a Bajnokok Ligája megérdemel. És ez elképesztően nagy, hiszen az energiamennyiség, amivel a meccsre kilátogatók rendelkeznek felülmúlhatatlan. Soha nem értettem meg, egészen addig, amíg el nem mentem egy futballmeccsre a tengerentúlra. Elképesztő volt.

A felkészülés során vissza fogjátok nézni, mit csináltak olyan előadók, akik egy nagy sportesemény előtt vagy alatt léptek fel, hogy lássátok, mi működött és mi nem?

Nem igazán. Mi csak elvisszük a színpadra azt, akik vagyunk, bármi is legyen az. Mert akkor tudunk majd aludni éjszaka, nem számít, hogy az emberek imádnak vagy utálnak minket. Ha olyat akarnánk előadni, ami működött a múltban valakinél, szerintem szar lenne, hogy őszinte legyek. Egyszerűen csak fel fogunk menni a színpadra, ráhangolódunk arra, amit az Imagine Dragons képvisel és magunkkal visszük azt az energiát, amit ez az elképesztő esemény megkövetel.

A megnyitó ünnepség a Pepsi által van szponzorálva. Mennyire fontosak a márkákkal kötött partnerségek új és már köztudatban lévő előadók számára manapság?

Ha az olyasvalami, ami igaz és autentikus, mindkét félnek fontos, hogy csodálatos együttműködés legyen. És vannak olyan esetek is, amikor egyszerűen egyik oldalt sem szolgálja megfelelően. Úgy tűnik, hogy az Imagine Dragons megtalált egy olyan állapotot, amit nagyon élvezünk a zene, film és sport világában, és ez mindössze azon alapszik, hogy a zenénk nagyon szenvedélyes. Általában olyan témákról énekelek, mint felülkerekedni a depresszión, ami jól viszonyul bármely olyan témához, ami érzelmekben gazdag. Reménykedünk benne, a fellépésünk átadja majd a rajongóknak az ünnepély érzelmét, amit ez az esemény megérdemel.

Dick Clark’s New Year’s Rockin’ Eve

Sziasztok!

Először is boldog új évet mindenkinek! 2018 első bejegyzését továbbra is az óévre szánnám, hiszen írtam nektek korábban, hogy az Imagine Dragons fellépőként hivatalos volt a Dick Clark’s New Year’s Rockin’ Eve nevezetű televíziós műsor hatalmas visszaszámláló showján, ennek megfelelően pedig igazán emlékezetes momentumokkal zárhatták sikerekben gazdag évüket. Mielőtt azonban rátérnék szilveszter estére, szót ejtek arról is, napközben mivel foglalatoskodtak a srácok New Orleansban.
Tim Tebow korábbi amerikai futball és jelenlegi baseball játékos összeállt az Imagine Dragonsszel, hogy játszóteret építsenek gyerekek számára az APEX Youth Centernél számos önkéntes segítségével. Ennek a bizonyos központnak egyébként az a célja, hogy fiatalokat fejlesszenek oktatás, technológia és művészet által.

IMG_20180102_175239.jpg   IMG_20180102_175304.jpg   IMG_20180102_175230.jpg   IMG_20180102_175309.jpg

Na de térjünk is át az izgalmas részre. Míg a Times Square-en a műsor házigazdája Ryan Seacrest, Hollywoodban pedig Ciara volt, New Orleansban a gyönyörű Lucy Hale ragadta magához a mikrofont, akit a Pretty Little Liars című sorozatból ismerhettek, és ha esetleg még inkább kedvelni szeretnétek, megsúgom, hogy rendkívül izgatott volt az Imagine Dragonsszel való találkozás miatt – megjegyzem teljességgel kölcsönösen -, nagyon úgy tűnik, hogy szereti a srácok zenéjét, és amellett, hogy a bejegyzés fejlécén látható közös kép készült róluk, Lucy több videót is kirakott Instagram story-jába az éppen színpadon fellépő bandáról. A legtöbb fellépő Hollywoodban adott elő, New Orleansban az Imagine Dragons mellett a Shut Up And Dance című dalról elhíresült Walk The Moon szórakoztatta a közönséget. A srácok több dallal álltak színpadra, az I Don’t Know Why, a Whatever It Takes, a Mouth Of The River, a Start Over, a Believer és a Thunder került kiválasztásra, utóbbi kettőről videót is hoztam nektek. Nagyon ajánlom figyelmetekbe mindkettőt, szerintem még nem láttam fantasztikusabb performanszot az Imagine Dragonstől, Dan annyira vidám és boldog volt, madarat lehetett volna vele fogatni, emellett nagyon aranyos volt a megjelenése is, megnövesztette ugyanis a szakállát, így pedig olyan lett, mint egy mackó. Nézzétek meg a videókat!

IMG_20180102_175258.jpg   IMG_20180102_175410.jpg   IMG_20180102_175336.jpg   IMG_20180102_175407.jpg
IMG_20180102_175317.jpg   IMG_20180102_175323.jpg   IMG_20180102_175315.jpg   IMG_20180102_175339.jpg
 

Végül pedig nemrégiben Platz-cel készítettek interjút, melynek egy részletét elhoztam nektek; a dobos a Grammy jelölésről és a 2018-as évről nyilatkozott.

Sok fantasztikus embert jelöltek Grammyre, a győzelem szuper lenne, de nem ez fogja meghatározni a 2018-as évünket. Nem akarok spoilerezni, de tartogatunk pár izgalmas dolgot a következő évre is. És ez több lesz annál, minthogy szinte az egész világot bejárjuk a turnéval, illetve olyan helyekre is ellátogatunk, ahol még sosem voltunk. Számomra az élő showk a minden, szóval 2018 igen erős lesz.

Néhány rajongó csalódott volt, amiért a Grammy jelölések nem a rock kategóriákban lettek megnevezve, de a bandát egyáltalán nem érinti kellemetlenül, mely műfajhoz sorolják őket.

Már nem lep meg minket semmi a műfajt illetően. Szerintem soha nem jelentett még ilyen keveset a műfaji besorolás, mint 2017-ben. Valószínűleg ez amiatt van, mert a mai zenehallgatók már tapasztaltak, sok mindent hallottak – ezért változtatni kell a játékszabályokon. Olyan ez, mintha csak néhány színt láttál volna, aztán hirtelen a teljes skála jelent meg előtted.
Szeretem, hogy az emberek oly módon tapasztalják meg a zenénket, hogy rocknak akarják nevezni. Ez nem bánt minket. Ahogyan az sem, hogy kedvelik a zenénket és popként emlegetik azt, ez teljesen rendben van. Olyan is előfordult már, hogy gitáros zenének hívtak minket, mert gitározunk benne.

A nagy terveket tartogató 2018 egy olyan elképesztő 2017-et követ, mely során júniusban az Imagine Dragons kiadta harmadik stúdióalbumát, az Evolve-ot, két sikeres lemez, a Smoke + Mirrors (2015) és a Night Visions (2012) után.

Elsöprő volt, de csakis jó értelemben. Nagyon erős év volt számunkra 2017. Hogy megjelent az Evolve, és olyan visszajelzéseket kaptunk, ami teljesen lenyűgözött minket – egyáltalán nem számítottunk rá. Őszintén félek attól, hogy ha 2018 még ennél is jobb lesz, egyszerűen fel fogok robbanni az örömtől.

Új fellépések – az elmúlt hét hírei

Sziasztok!

Nem fordult elő gyakran, de itt vagyok egy újabb bejegyzéssel, melyben összeszedtem az elmúlt hét történéseit, kaptunk ugyanis néhány új fellépés bejelentést, valamint egyéb apróságokat is elolvashattok majd, név szerint, hogy milyen új elismerést zsebelt be az Evolve és a hét legjobb Twitteres kiírásait is belevettem a bejegyzésbe.
Először egy közel múltban történő eseményről fogok beszámolni, mely egy koncert volt a pekingi Cadillac Arenában december 15-én. Sajnos sok minden nem került elő erről az estéről, de a koncert mellett a srácok rajongókkal is találkoztak, illetve felfedezték Kína különleges nevezetességeit, ellátogattak például a Nagy falhoz és a Tiltott Városba is (képek: link & link). A koncertről nagyjából öt telefonnal készített kép és körülbelül ugyanennyi videó látott napvilágot, ezért nem töltöttem fel őket sehova, viszont Twitteres linken keresztül elérhettek néhányat: Radioactive & Demons & Believer & It’s Timeképek.


Tovább haladva a fellépés vonalon, időrendi sorrendben megtudhatjátok, hol láthatjuk még majd az Imagine Dragonst színpadon a közel, illetve távolabbi jövőben. Az első egy hamarosan bekövetkező esemény, szilveszter éjjel ugyanis a Dick Clark’s New Year’s Rockin’ Eve with Ryan Seacrest nevezetű tévéműsorban lépnek fel a srácok többek között olyan neves előadók mellett, mint Shawn Mendes, Khalid, Nick Jonas vagy Camila Cabello. Az est házigazdája a Pretty Little Liars sztárja, Lucy Hale lesz, helyszínként pedig New Orleans szolgál majd.
Mint azt pontosan tudjuk, a legtöbb amerikai számára nagy szenvedély az amerikai futball, ezen belül is a Super Bowl számít az év egyik legnagyobb eseményének, melynek egy egész hetet szentelnek, ezalatt pedig számos világsztár lép fel az ország különböző pontjain, és február 1-jén Minneapolisban az EA Sports Bowl rendezvényen fog színpadra lépni az Imagine Dragons, az előzenekar Machine Gun Kelly és Mura Masa lesz. A hét folyamán Jennifer Lopez, a The Chainsmokers és Gwen Stefani is fellép majd. Két távolabbi fellépés is le lett leplezve, nevezetesen március 20-án a paraguay-i Asuncionico fesztivál első napján áll színpadra az Imagine Dragons, ahol Kygo, a The Killers és a srácok néhai előzenekara, a The Neighbourhood is megfordul majd. Augusztus 21-én a franciaországi Nancy-be látogat el a banda.

Az Evolve album Platinum lett az Egyesült Államokban, és 2017 best-selling rock albumává lett nyilvánítva, gratulálunk!

Áttérve a Twitterre, két kiírást szerettem volna nektek elhozni, az elsőt a banda profilja írta ki, melynek a magyar fordítása így néz ki:

csendben dobunk össze nektek valami izgalmasat. még messze nem végeztünk.

Éljen! Habár ez sokat nem árul el, engem mindenképpen izgatottá tettek, úgyhogy kíváncsian várom, mit tartogatnak számunkra a srácok. A másik tweetsorozat Dantől származik, magyar idő szerint ma hajnalban írta ki a következő rettenetesen aranyos történést, mely a legidősebb kislányához, az ötéves Arrowhoz köthető:

Egy gyönyörű apró pillanatot éltem át ma, melyet meg szeretnék osztani veletek. Hazafelé vezettem az ma óvodából, ahonnan elhoztam Arrow-ot, és a következő gondolat fordult meg a fejemben: “Soha nem voltam még boldogabb, mint most ebben a pillanatban.” Hálás voltam az életemért és az egészségemért. A bandáért. A családomért. Miután tavaly nagyon mélyen foglalkoztam a depressziómmal, olyan hálás voltam azért, hogy most boldog vagyok. És amikor megérkeztünk a házunkhoz, a visszapillantótükörben rámosolyogtam Arrowra anélkül, hogy bármit is mondtam volna, aztán kiszálltunk a kocsiból és Arrow így szólt: “Apa, elkezdtem sírni az úton hazafelé, mert olyan boldog voltam. Ezelőtt sosem sírtam még emiatt.”. Együtt éreztünk valamit. Valamit, amiről nem tudtunk, hogy a másik is érzi. Mégis össze voltunk kapcsolódva. Varázslatos volt. Ezt az érzést kívánom nektek az ünnepi időszakra. Xx

Hírmorzsák: Grammy latolgatás, új dal(ok)?!

Sziasztok!

Az Imagine Dragons pihenőre ment el, ezért nem igazán tudok miről hírt hozni nektek, de hogy azért legyen bejegyzés, összeszedtem néhány apróságot, amit szívesen megosztanék veletek. Emellett valószínűleg észrevettétek, hogy a kiemelt kép ennél a posztnál magasabb lett, szeretnék most egy kicsit változtatni, illetve nemsokára a kinézetet is felújítanám, mert túl sok a hibája, és mivel ez az elsőszámú forrásotok az Imagine Dragonsről, illik ennek megfelelően kialakítanom az oldalt. Ez egy apró szösszenet volt tőlem, hogy lássátok, hogy nemcsak a bejegyzések hozásával foglalkozom, folyamatosan törekedem arra, hogy a lehető legjobb felületet biztosítsam nektek. Na de ha már beharangoztam a hírmorzsákat, ugorjunk is a poszt azon részére.
Bár nem egyszerű feladat, szorgosan kutakodom információk után, amikről beszámolhatok nektek, ilyen például az is, hogy holnap, azaz november 28-án jelentik be az idei Grammy jelölteket, és mivel az Imagine Dragons nem keveset tett le az asztalra 2017-ben, nagy esély van rá, hogy a 2014-es két jelölés után, melyből ugye az egyiket díjra is váltották, idén ismét felkerül a listára a banda. Több kategória is szóba jöhet, ilyen például a Legjobb rock dal (Believer, esetleg Thunder), Legjobb rock album (Evolve), illetve az sem kizárt, hogy ezúttal is egy fellépésük révén legyenek megnevezve.
Alex Da Kid, a KIDinaKORNER producere, aki a srácok jó barátja, valamint számtalanszor dolgoztak már együtt, a minap kiírta Twitter oldalára, hogy tegyenek fel kérdéseket, több Imagine Dragons rajongó is lecsapott a lehetőségre, és izgalmas feltételezések születtek meg. Íme a legjobbak:

Kérdező 1: Részese voltál annak a dalnak megszületésében, amiben Dan Ben fenekét csapkodja?
Alex: Természetesen.
Kérdező 1: Meg lesz valaha jelentetve?
Alex: Mi?
Kérdező 1: A dal, amiben Dan Ben fenekét ütögeti?
Alex: Következő single…

Kérdező 2: Van a láthatáron Evolve deluxe edition? (bővített verzió)
Alex: Talán

Tehát szinte biztos, hogy hamarosan újdonságot hallhatunk az Imagine Dragonstől, ezzel kapcsolatban időpontok is napvilágra kerültek, a forrás tisztázatlan ugyan, de elméletileg december 24-ről vagy 25-ről van szó, ami azt jelenti, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva kiderül, igazak-e a pletykák. Mindenesetre elég király karácsonyi ajándék lenne.
Talán emlékeztek még az ESPN amerikai futballos videójára, melyben ízelítőt kaphattunk a Whatever It Takes klipjéből, ezúttal pedig szintén egy kedvelt sportág, a boksz csapott le az Imagine Dragons slágerére, ebben azonban nem a klip jeleneteit, hanem ha jól tudom beazonosítani, az október 6-i Seattle-i koncertről láthatunk részleteket, amikor a színpadon éppen ezt a dalt játszották. A videó az idei év bokszsikereit eleveníti fel.

 

Zárásként pedig egy érdekes információt osztanék meg veletek, 2017-ben a Believer 32-szer, a Thunder pedig 19-szer csendült fel a tévében, reklámokban.

Nyertes az Imagine Dragons – minden az American Music Awardsról

Sziasztok!

Nem is húznám az időt, az Imagine Dragons megnyerte a Kedvenc együttes vagy duó díjat pop/rock kategóriában, maguk mögé utasítva a fantasztikus Coldplayt és a The Chainsmokerst! Ilyen elképesztő hírekre kelni hétfő reggel földöntúli volt. Na de most hogy ezt világgá kürtöltem, menjünk szépen végig ezen a nem mindennapi estén, mely természetesen sok más egyebet is tartogatott, nemcsak a díjak kiosztását.
Mint minden díjátadó esetében, az American Music Awards is a vörösszőnyeges bevonulással kezdődött, a hölgyek gyönyörű szettekben pózoltak a fotósoknak, míg a srácok vagány öltözékükkel vonták magukra a figyelmet. Az Imagine Dragons tagjai rendkívül elegánsan, ám egyedi stílusukat nem véka alá vetve jelentek meg a vörösszőnyegen. A frontember, Dan Reynolds különleges zakót választott az estre, fényes, szürke anyagból készült különlegesség, valószínűleg egy ruhadarabról van szó, mégis úgy tűnik, mintha egy hosszabb aljú zakóra felvett volna egy ugyanolyan anyagú rövidebbet, ezzel egyszerű fekete bokanadrágot párosított, a zakó alá pedig szintén fekete póló került. Ben McKee kedvenc ruhadarabjai közé tartoznak a bomberdzsekik, az Evolve turnén szinte mindig ilyenben láthatjuk, eme nemes eseményre pedig egy aranyszínű, halakkal és apró levelű ágacskákkal díszített kabátra esett a választása, valamint egy sima fekete, rövidebb szárú nadrágra, amelyhez enyhén platformosított cipőt húzott fel. A srácok közül Daniel Platzman öltözött fel a legelegánsabban, aki úgy döntött, fényes hatású, barna, mintás öltönyben vonul fel a vörösszőnyegen. Végül, de nem utolsó sorban pedig Wayne Sermon viseletét elemezném, aki szintén kedveli a látványos bomberdzsekiket, ezúttal pedig egy vöröses darabot választott, melynek mintáját őszintén szólva nehezen tudom meghatározni, valamiféle növények/virágok láthatóak rajta, a nadrágot és a cipőt illetően pedig az elegánsabb irányba indult el. Kukkantsátok meg a vörösszőnyeges megjelenésüket a galériában, hiszen az összhatás rendkívül király lett szerintem, az a bizonyos kifejlődés és önmaguk megtalálása nemcsak a zenéjükben fedezhető fel, a viseleteik is teljesen másmilyenek, mint korábban, egyedi, vad és igazán alterrockos.

IMG_20171120_184609.jpg   IMG_20171120_184520.jpg   IMG_20171120_184512.jpg   IMG_20171120_184526.jpg
A vörösszőnyegen sétálgatva természetesen lecsaptak páran a srácokra, hogy kifaggassák őket a különleges produkcióról, vagy hogy éppen elkezdtek-e már dolgozni a negyedik albumukon (utóbbira a nem volt a válasz, ami nyilván nem csoda, hiszen még féléves sincs az Evolve, ráadásul a turné minden idejüket elveszi). Arra is kíváncsiak voltak, milyen jó tanáccsal látnák el a fiatal Khalidet, már ami a zenei ipart illeti, de az Imagine Dragons egyöntetűen azt válaszolta, hogy csináljon mindent úgy, ahogy eddig, mert nagyon remekül nyomja. Szóba került a Thunder sikere, valamint a Las Vegas-i tragédia is, hogy az ottani közösség hogyan élte ezt meg, erre pedig Dan egyből a decemberi jótékonysági koncertet említette meg. A turnéval kapcsolatban pedig én megint azt éreztem, hogy messze nincs még vége a helyszínek bejelentésének, a srácok még semmiképpen nem szeretnék egy ideig lezárni ezt az érát, úgyhogy továbbra is azt tudom mondani, hogy van miben reménykednünk. A videókból továbbá azt is megtudhatjuk, kikkel működne szívesen közre a banda.

Na de térjünk is át magára a díjátadóra! A lehető legjobban indult az est ezen része, ugyanis a legelső kategóriában érdekelt volt az Imagine Dragons, ez volt a Kedvenc duó vagy együttes pop/rock kategóriában, melyben mint korábban említettem, a srácok mellett a Coldplayre és a DJ duó The Chainsmokersre lehetett szavazni. A Marvel filmekből ismert fekete párduc, azaz Chadwick Boweman hirdette ki a győztest, aki nem más, mint az Imagine Dragons volt! A srácok nagyon boldogok voltak, Dan gyönyörű beszédet mondott a díj átvétele után, melyben többek között erős nőkről és az LGBTQ közösség támogatásáról mondott néhány szót, és amikor sorra megnevezte azokat az embereket, akiknek köszönetet szeretnének mondani, Platz elkiáltotta magát, hogy a rajongóknak is nagyon hálásak. A béke, szeretet és egyenlőség hármasával zárta a beszédet az énekes. Hatalmas gratuláció az Imagine Dragonsnek, 2013 és 2014 után ismét díjjal távozhattak a nagynevű díjátadóról!
A másik kategória, ahol lehetett a srácokra szavazni a Kedvenc alternatív előadó volt, amelyben a Twenty One Pilots és a Linkin Park voltak a versenytársak, ezt azonban utóbbiak nyerték meg, viszont szerintem mindannyian egyetérthetünk abban, hogy ezt a díjat nekik kellett hazavinniük. A Linkin Park tagjai az elhunyt Chester Benningtonnak ajánlották a díjat.

 

IMG_20171120_184225.jpg   IMG_20171120_184428.jpg   IMG_20171120_184432.jpg   IMG_20171120_184441.jpg

Zárásként pedig érkezzen a várva várt kollaboráció a fiatal énekes Khaliddel. Kezdjük azzal, hogy nagyon sokan imádták, voltak, akik a legjobb produkciónak, az est megmentőjének nevezték, olyat azonban nemigen találtunk, akinek ne tetszett volna. Elképesztő showt hozott össze az Imagine Dragons és Khalid, előbbinek a Thunder, utóbbinak a Young, Dumb & Broke dala szerepelt a mash-upban, és olyan jól hangoztak együtt, mintha az eredeti szerzeményt hallanánk. Sokan feltették a kérdést, hogy vajon ez, vagy a 2014-es Grammy-s produkció sikerült-e jobban, és nagyon nehéz lenne megmondani, mert mindkettő olyasvalami, ami igen sokáig témául szolgál majd az embereknek. A színpadon mindenki jól érezte magát, csak úgy, mint a közönség, a végén pedig még konfettizápor is hullott, egyszóval: fantasztikus előadást láthattunk. Bevallom őszintén, hogy nagyon boldog lennék, ha ebből stúdióverziót is kapnánk, mert tényleg nagyon tetszett. A mash-upot Khalid kezdte, aztán szétnyílt a fal és megjelent az Imagine Dragons, majd hol együtt, hol külön, de tökéletes összhangban nyomták le a produkciót. Az biztos, hogy az est legkülönlegesebb színpadi showja volt.
Frissített verzió, az Imagine Dragons hivatalos YouTube csatornájára felkerült a fellépés!

<center

IMG_20171120_184410.jpg   IMG_20171120_184420.jpg   IMG_20171120_184355.jpg   IMG_20171120_184346.jpg
IMG_20171120_184337.jpg   IMG_20171120_184316.jpg   IMG_20171120_184301.jpg   IMG_20171120_184322.jpg

EVOLVE #30: Dallas

Sziasztok!

Végre valahára elérkezett az idő a november 13-i Dallas-i koncert bejegyzésére, előtte azonban beszámolnék nektek néhány dologról. Biztosan emlékeztek még az idei nyár egyik legnívósabb magyar fesztivál fantasztikus fellépőire, melyek között bizony ott volt szeretett együttesünk, az Imagine Dragons is. Igen, valóban a soproni VOLT fesztiválról beszélek, melynek zárónapján én is részt vettem, és másodjára láthattam élőben a kedvenc együttesemet, olvashattatok exkluzív élménybeszámolót, magyarországi interjúkat, cikkeket (kattints a felsoroltakra, ha felelevenítenéd az emlékeidet), és végre megszületett a fesztivál hivatalos aftermovie-ja, melyben nemhogy fel-felbukkannak a srácok, de viszonylag sokáig szól az I Bet My Life című daluk is. Amikor ez véget ér, Dan elkiáltja magát, hogy “VOLT fesztiváááál!”. A videót beágyaztam ide nektek:

Ezen kívül, még szeptemberben az Imagine Dragons fellépett az Ellen DeGeneres Showban a Believer című dalukkal, a tegnapi napon pedig ismét visszatértek, hogy az utóbbi időben rendkívül nagy sikert elérő Thundert is színpadra vigyék, Ellen pedig a videóban kijelentette, hogy nagyon szereti a srácokat, ami igazán aranyos volt. A fellépés természetesen nagyon jól sikerült, és annyira jó látni, mennyire szeretik, amit csinálnak, Dan úgy ugrándozott a színpadon, mint egy kisgyerek. Nézzétek meg a videót alább:

Galéria >> Evolve turné >> 2017.11.13. – Dallas (40db kép)

IMG_20171115_192000.jpg   IMG_20171115_192004.jpg   IMG_20171115_192032.jpg   IMG_20171115_192322.jpg
IMG_20171115_192108.jpg   IMG_20171115_192224.jpg   IMG_20171115_192317.jpg   IMG_20171115_192230.jpg

Setlist – American Airlines Center, TX
A színpad
1.
I Don’t Know Why
2. It’s Time
3. Gold
4. Whatever It Takes
5. I’ll Make It Up To You
6. Mouth Of The River
7. Yesterday
8. Start Over
9. Demons
10. Rise Up
11. On Top Of The World
B színpad
12. I Won’t Back Down (Tom Petty cover)
13. Shots
14. Bleeding Out
A színpad
15. Thunder
16. I Bet My Life
17. Believer
Zárás
18. Walking The Wire
19. The Fall (akusztikus)
20. Radioactive
Koncertvideók




Post Archive:

Page 1 of 2 1 2