Kategória: Rendezvények

Érkezik egy vadonatúj dal, a Next To Me!

Sziasztok!

Hihetetlenül izgalmas hírrel érkeztem, ugyanis a tegnapi nap folyamán szinte teljesen váratlanul került bejelentésre a srácok közösségi oldalai által, hogy február 21-én érkezik egy vadonatúj dal, a Next To Me! Azért mondtam, hogy szinte váratlanul, mert még az év végén írtam nektek, hogy Alex Da Kid, azaz az Imagine Dragons producere válaszolgatott néhány rajongói kérdésre, melyekből kiderült, hogy a közeljövőben érkezik majd valami, most pedig végre fény derült a titokra. A dal borítóját mellékelték a posztokhoz, mely stílusban tökéletesen beleillik az Evolve érába, gyönyörű lilás-kékes-rózsaszínes színek pompáznak, egy pár sziluettje látszódik, amint a lélegzetelállítóan szép csillagos eget fürkészik. Csodálatos munka. Továbbá egy rendkívüli részletet is megtudhattunk a dalt illetően, hiszen mint ahogyan azt megannyiszor szóba hoztam, a srácok készítettek egy dalt, melyben egy olyan hangzást is felhasználtak, ami Ben fenekének csapkodásával született meg, és ha minden igaz, ez lesz az a szerzemény. Kétségkívül nagyon várom, remélem, hogy ti is örültök az újdonságnak! A fiúk elmondása szerint az Evolve érának még messze nincs vége, úgyhogy bátran számíthatunk még hasonló meglepetésekre.

Képtalálat a következőre: „imagine dragons”

A srácok egyébként február 13-án ellátogattak a Las Vegas-i T-Mobile Arénába, ahol a vegas-i Golden Knights hockey csapatnak volt meccse, és a helyszínen négy olyan családdal találkoztak, akiket a Tyler Robinson Alapítvány támogat. Nagyon kevés kép készült, így nem töltöm fel őket a galériába (csak ha esetleg megjelenik még pár), viszont egy videót beszúrok ide nektek, mivel a fiúk megjelenése nem volt ám hétköznapi, leginkább itt most Danre gondolok, akinek nemcsak a frizurája újult meg, de az arcát egy pajesz-szakáll kombó és bajusz is díszítette, szerintem igazán vicces kinézet született, feltehetőleg nem lesz hosszútávú. Rajta kívül még Platz választása esett a mókás bajuszra. Belinkeltem nektek két képet, hogy jobban is megnézhessétek, illetve egy nagyon aranyos videót, melyben Dan az egyik beteg kisfiúval, Benjivel bohóckodik: kép & kép & videó.

Koncert a Super Bowl hétvégén

Sziasztok!

Bár az Evolve turné most rövid ideig szünetel, az Imagine Dragons nem tétlenkedik ölbe tett kézzel, a mozgalmas múlt hét után február 1-jén Minneapolisban az EA Sports Bowl nevezetű rendezvényen tartottak egy egész estés koncertet, mely a Super Bowl hétvége rendezvénysorozatának egyike volt, az előzenekar szerepét pedig Machine Gun Kelly és Mura Masa töltötte be aznap, azonban a hét folyamán olyan híres előadók fordulnak még meg a színpadon, mint Jennifer Lopez, a The Chainsmokers és Gwen Stefani. A Minnesota állambeli város The Armory nevezetű helyszíne robbant nagyot február első napján, hiszen az Imagine Dragons hosszú setlisttel örvendeztette meg a közönséget, akik igazán látványos showt láthattak. A Thunder során K.Flay csatlakozott a srácokhoz a színpadon. Csakúgy, mint a turné koncertjein, ezúttal is konfettizáporral zárult a fellépés.

IMG_20180203_064148.jpgIMG_20180203_064138.jpgIMG_20180203_064124.jpgIMG_20180203_064127.jpg
IMG_20180203_063951.jpgIMG_20180203_064209.jpgIMG_20180203_064142.jpgIMG_20180203_064015.jpg

Setlist – The Armory, Minneapolis, Minnesota
1. I Don’t Know Why
2. It’s Time
3. Gold
4. Whatever It Takes
5. I’ll Make It Up To You
6. Mouth Of The River
7. Yesterday
8. Start Over
9. Demons
10. 
Rise Up
11.
On Top Of The World
12. I Bet My Life
13. Thunder (K.Flay-jel)
14. Believer
15. Walking The Wire
16. Radioactive
Koncertvideók




MusiCares Person of the Year

Sziasztok!

Mára egy rövidebb bejegyzést szántam, ugyanis magyar idő szerint holnap hajnalban megrendezésre kerül a 60. Grammy díjátadó, és mint ahogyan azt nagyon jól tudjuk, két kategóriában jelölték az Imagine Dragonst, nevezetesen az Evolve albumot a Legjobb pop vokális album, illetve a Thundert a Legjobb pop duó/együttes fellépés kategóriában. A mezőny nagyon erős, de mindenképpen megéri szurkolni a srácoknak, hiszen bármi megtörténhet. Daniel Platzman korábban így nyilatkozott a jelölésekről:

Sok fantasztikus embert jelöltek Grammyre, a győzelem szuper lenne, de nem ez fogja meghatározni a 2018-as évünket.

Sokakat meglepett, hogy pop kategóriába sorolták a bandát, ezért Platz erre is reagált múlt év végén:

Már nem lep meg minket semmi a műfajt illetően. Szerintem soha nem jelentett még ilyen keveset a műfaji besorolás, mint 2017-ben. Valószínűleg ez amiatt van, mert a mai zenehallgatók már tapasztaltak, sok mindent hallottak – ezért változtatni kell a játékszabályokon. Olyan ez, mintha csak néhány színt láttál volna, aztán hirtelen a teljes skála jelent meg előtted.
Szeretem, hogy az emberek oly módon tapasztalják meg a zenénket, hogy rocknak akarják nevezni. Ez nem bánt minket. Ahogyan az sem, hogy kedvelik a zenénket és popként emlegetik azt, ez teljesen rendben van. Olyan is előfordult már, hogy gitáros zenének hívtak minket, mert gitározunk benne.

IMG_20180128_083321.jpgIMG_20180128_083310.jpgIMG_20180128_083249.jpgIMG_20180128_083328.jpg
IMG_20180128_083252.jpgIMG_20180128_083445.jpgIMG_20180128_083302.jpgIMG_20180128_083350.jpg

Áttérve a bejegyzés hivatalos témájára, még január elején derült ki, hogy meghívták az Imagine Dragonst a New York-i Radio City Music Hall-ban megtartott MusiCares Person of the Year nevezetű eseményre, melyen idén a Fleetwood Mac-et éri a megtiszteltetés, hogy átvehetik a díjat. Miley Cyrus, a OneRepublic, Lorde és Harry Styles is fellépett egy-egy Fleetwood Mac szerzeménnyel, az Imagine Dragons választása a Big Love című dalra esett, Dan Reynolds pedig el is mondta, miért döntöttek így:

Ez egy elég megfélemlítő dal. Olyan erővel bír, amivel számolni kell, sokrétű a hangszerelés, ami túl van azon, mint amit legelőször hallasz. Szóval nehéz volt, idegesek vagyunk, de nagyon izgatottak is.

Ha a srácok külsejét nézzük, szembetűnő változást vehetünk észre, Wayne ugyanis vadonatúj frizurával jelent meg az eseményen, ami hihetetlenül jól áll neki, mindenképpen jó döntésnek bizonyult ez a felfrissülés. Az Imagine Dragons Instagram profilja kiposztolt egy közös képet, ami a vörösszőnyegen készült, Wayne pedig vicces kommentet fűzött hozzá: @waynesermonid Miért nem szólt senki, hogy az ingem teljesen szét volt nyílva?!?!?!?”.Készültek nagyon szuper képek az eseményen, igaz, mennyiségileg nem vitték túlzásba, ennek ellenére harminc fotó már ott csücsül a galériában. Egy rövid videót is beszúrtam nektek a Big Love előadásáról.

Sundance Filmfesztivál: Bemutatásra került a Believer dokumentumfilm

Sziasztok!

Ezúton is elnézést szeretnék kérni a kis kimaradásért, sajnos nem zárható ki a közeljövőben hasonló eset, de igyekszem nem elhanyagolni az oldalt. Nos, múlt hétvégén készültem ugyan bejegyzésekkel, internetproblémák miatt minden meghiúsult, többek között egy Smoke + Mirrors budapesti koncert visszaemlékezés is tervben volt január 20-án, de napokkal később elég béna lett volna posztolni, ennek ellenére a poszt készülőben van, és 20-ára időzítve megtalálhatjátok majd. Szerencsétlenségemre sikerült pont egy ilyen eseménydús héten távol maradnom, megpróbálok mindent bepótolni, hogy a mai Grammy díjátadóról szóló bejegyzés csúszás nélkül kerülhessen fel az oldalra.
Múlt hétvégén lezajlott a Sundance Filmfesztivál azon része, ami minket igazán érdekelt, hiszen kivételesen az Imagine Dragons, pontosabban Dan Reynolds is érintett volt. Korábban olvashattatok egy posztot, melyben kiderült egy s más a Believer dokumentumfilmről, most pedig végre bemutatásra került a világ szemét felnyitó, rendkívül fontos témát feldolgozó alkotás, melynek létrejöttében az Imagine Dragons frontembere kulcsfontosságú szerepet játszott.

Képtalálat a következőre: „dan reynolds”

Az elmúlt húsz évben Utah államban az öngyilkosságok aránya a tinédzserek körében háromszorosára nőtt, ezáltal ez vált a leggyakoribb halálokká ezen a területen a fiatalokat illetően. Ez pedig tagadhatatlanul az ortodox vallások általi homoszexualitás elutasítása miatt van így, az ortodox hitet követő tinédzserek nem találnak semmi más megoldást, mint a halált.

Dan Reynolds, a Grammy-díjas rockegyüttes, Imagine Dragons énekese a leghíresebb Mormon ezen a bolygón. A Believer, melyet Don Argott rendezett, bemutatja Dan utazását, mely során felfedezi, hogyan bánik a Mormon egyház saját, LGBTQ közösséghez tartozó tagjaival, különösen a fiatalokkal, és hogy milyen károsak az egyház tanításai azok számára, akik megpróbálják összeegyeztetni a hitüket a szexualitásukkal. A film végigmegy Dan elmúlt évén, amikor többek között megszervezte a LoveLoud zenei fesztivált a Utah állambeli Oremben az LGBTQ közösség támogatására.

Mormon vagyok, és ölelésre nyitom karjaimat az összes Mormon testvérem körül és azt mondom nekik: “Hé, srácok, jobbak lehetünk ennél. Jobbnak kell lennünk.

A film, mely nyáron az HBO csatornára is elérkezik, magába foglal jeleneteket az egykori Mormon és meleg Neon Trees frontemberéről, Tyler Glennről, valamint két új dal is elhangzik benne Dan Reynoldstól, illetve egy Hans Zimmer szerzemény is.
Az OUT magazin készített interjút az énekessel, és mivel a témája nem igazán ismert, fontosnak tartom, hogy mi magyarok is tisztában legyünk, mert itt is vannak e hitnek követői, ha pedig megismeritek Dan történetét, rá fogtok jönni arra, mennyire fontos ez a harc, melyet a változásért tesz.

icon-angle-double-right Mi a te történeted a Mormonként felcseperedésről?

A család a legfontosabb a Mormonizmusban – hatalmas családom van, nyolc fiú, egy lány. Nagyon konzervatív nevelés. Valószínűleg én voltam a leglázadóbb gyerek. Középiskolában el kellett titkolnom a kapcsolatomat egy katolikus lánnyal, mert a szüleim nem akarták, hogy komoly barátnőm legyen, és ragaszkodtak ahhoz, hogy Mormonokkal randizzak. Négy éven keresztül titkoltam ezt, aztán felvételt nyertem a Brigham Young Egyetemre, és közvetlenül azelőtt, hogy elkezdtem volna oda járni, le kellett ülnöm beszélgetni egy püspökkel, és elmondtam neki, hogy lefeküdtem a barátnőmmel.
Kirúgtak az egyetemről egy héttel azelőtt, hogy elkezdődött a tanítás. Ez egy szuper izolációs élmény volt számomra. Mert az egész közösségem Mormon volt, és mindenkihez eljutott, hogy egy bűnös egyén vagyok, aki nem tudott arra az egyetemre járni, ahova terveztem. Így otthon maradtam a szüleimmel és el kellett végeznem a Bűnbánat folyamatát. Pusztító volt egy olyan 19 éves számára, aki készen állt arra, hogy elmenjen és új életet kezdjen. Mindennap találkoznom kellett a püspökkel, a dolgok szellemi oldalával kellett foglalkoznom, aztán egy évvel később újra jelentkeztem a BYU-re, és mivel azt mondták, tiszta vagyok, elmentem az egyetemre, utána pedig kétéves Mormon misszióra mentem.

icon-angle-double-right Miből áll pontosan egy misszió?

Nebraskába mentem – nem te választod ki, hova kell menned. Nagyon szigorú két éven keresztül – mindennap hatkor kelsz fel, két órán át tanulmányozod a szentírásokat, soha nem tévesztheted szem elől. Évente kétszer telefonálhatsz haza, Anyák napján és karácsonykor, egyébként korlátozva van heti egy levélre az otthoniaknak. Vagy emailre. Nem lehet barátnőd vagy barátod, az a feladatod, hogy kopogj emberek ajtaján, és beszélj nekik a Mormonizmusról, utána pedig önkéntes munkát kellett végezni. Az önkéntesség nézőpontját nagyon élveztem – próbáltam megtalálni önmagamat, elveszettnek éreztem magamat a hitemben. Sok érdekes emberrel találkozhattam és meghallgattam a történetüket, segítettem leszoktatni embereket kemény drogokról… Teljesen belefeledkezel ebbe a munkába.
Hazaértem, és ekkor kezdtem megtalálni magamat – magabiztos lettem, elkezdtem az együttest… Volt néhány barátom, akik melegek voltak és Mormonok, és láttam, milyen hihetetlenül nehéz az életük, a mentális edzést, amin végig kellett menniük, és hogy milyen pusztító volt ez számukra. Olyan szinten küzdöttek depresszióval és szorongással, ami sokkal nehezebb volt annál, amit én éltem meg. Sokan közülük elrejtették a szexualitásukat míg idősebbek lettek, mert nem fedhették fel magukat a családjuk előtt.

icon-angle-double-right Mi pontosan a Mormonok álláspontja a homoszexualitásról?

Amit ma mondanak az az, hogy nincs azzal baj, ha meleg vagy, azzal van probléma, ha úgy viselkedsz. Ez egy mentális edzés. Azt várják el a meleg emberektől, hogy ne legyen párjuk, vagy hogy csatlakozzanak egy vegyes orientációjú házasságba, ami mint tudjuk elképesztően veszélyes és öngyilkossághoz, depresszióhoz és szorongáshoz vezet. Rengeteg tanulmány mutatja ki, milyen veszélyes ez.

icon-angle-double-right Vegyes orientációjú házasság – úgy érted meleg és hetero emberek házassága?

Igen, házasodás az orientaciódon kívül. Meleg férfi elvesz egy nőt. Van egy weboldaluk MormonGay névvel, mely sztorikat mutat be arról, hogy meleg férfiak feleségül vesznek nőket, és hogyan teszik ezt működőképessé. És történetek egy tinédzser lányról, aki leszbikus, és azt mondja “Feladtam, inkább a sportra fókuszálok, mint a szerelemre.” Ez borzalmas és nagyon káros. Az én célom az, hogy megmutassam ennek a valóságát, hogy mivel kell megküzdeniük ezeknek a fiataloknak, akik kétségbeesetten meg akarják őrizni a hitüket. Sok ember, akik nem Mormonként nevelkedtek, kívülről úgy láthatják ezt az egészet, hogy “Ó, ez egyszerű. Csak mondják meg a meleg fiataloknak, hogy hagyják ott a Mormon egyházat.” Valójában ezt azonban nagyon veszélyes dolog ezeknek az embereknek mondani, hiszen ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy hagyják el a családjukat. A legtöbb esetben kirúgnák őket otthonról, ami még veszélyesebb. Ez nem ilyen egyszerű. Még ha nincs is hitük, ha nem hisznek a Mormonizmusban, ez egy sokkal összetettebb dolog ennél. Tanulmányok mutatják ki, hogy az otthon vagy közösségben nem elfogadott gyermek esetében nyolcszor nagyobb az esély arra, hogy öngyilkosságot fog elkövetni.

icon-angle-double-right Reményeid szerint mit fognak levonni az emberek a dokumentumfilmből?

Az a célom, hogy ez eljusson az egyházhoz és más ortodox vallásokhoz is – és továbbra is a Mormonizmust tekintem a hitemnek, számos olyan része van ennek a vallásnak, amiket nagyon szeretek – és úgy hiszem, hogy a változás csak belülről tud elkezdődni. Sok Mormon kétségbeesetten várja ezt a változást, akik azt szeretnék, hogy a fiatalokat elfogadják és tisztaként tekintsenek rájuk, hogy értékesnek tartsák őket Isten szemében és szeretve legyenek. Az összes ortodox vallás ezt a veszélyes tanítást végzi. Nagyon szeretnék egy egészségesebb környezetet teremteni ezen fiatalok számára. Erről szól a LoveLoud zenei fesztivál is. Ez egy meleg jogokról szóló rendezvény Utahban, ahol egyáltalán nem történnek efféle dolgok. Még a Mormon egyház is támogatta, ami példátlan. Soha nem volt közük az LGBT-hoz semmilyen formában. A nyilatkozatukban ez állt: “LoveLoud, ami egy LGBT fesztivál”, ez volt az első alkalom, hogy azt hallottam tőlük, hogy LGBT – általában úgy emlegetik, hogy ‘azonos nemű vonzódás’. Apró lépések.

icon-angle-double-right Ez a változás, amiben reménykedsz, benne lesz a Mormon könyvben is, vagy az ugyanolyan maradna?

Egy király része a Mormonizmusnak ahogy magyarázzák a modern kinyilatkoztatást. Ha a próféta ma életben van, Isten megjelenhet előtte most, a modern időkben is. Szóval egy próféta mondhatja azt, hogy “Hé, Isten, jelenj meg előttem. Rosszul tudtátok, nincs azzal baj, ha valaki meleg. Ez igazából isteni, tiszta, tökéletes és elfogadható.” Ezt csinálta már az egyház. A Mormonok körében korábban elfogadott volt a többnejűség. Aztán a kormány hatalmas nyomást helyezett rájuk, erre pedig azt mondták: “Hé, ez nekünk nem tetszik.” És hirtelen Isten megjelent egy próféta előtt, aki így szólt: “Hé, nincs többé többnejűség.” Ugyanez történt a papsággal. Azelőtt csak fehér ember lehetett pap. Aztán jött a nyomás, és Isten így határozott: “Innentől kezdve feketéket is elfogadnak papnak.” Tehát ez az egyház változásra született.

icon-angle-double-right Szóval ez az egész tényleg változást érhet el a megfelelő nyomással.

Igen, és így is történt. Levelek százait kaptam a fesztivál óta. Egy anyuka írta nekem, hogy a gyermeke felfedte magát előtte a fesztivál után, mert úgy érezte, biztonságban megteheti. Emberek mondták, hogy az egyházukban öt ember rántotta le a leplet a szexualitásáról a családjuk előtt a LoveLoud után. A változás folyamatban van. Csak lassú.

icon-angle-double-right Hogyan lettél részese ennem a filmnek – a rendező keresett meg téged?

Nagyon furán alakult ki ez az egész. Szerettem volna készíteni egy dokumentumfilmet a Fremont utcáról, Las Vegasban, ahonnan származom. Az emberekről, akik ott élnek. Számos különböző rendezővel találkoztam, de nem éreztem helyesnek, nem tudtam, mit is csinálok, csupán abban voltam biztos, hogy szeretnék egy dokumentumfilmet, ami a Las Vegas-i életről szól. Aztán találkoztam Don Argottal, aki végül megrendezte a Believert, és összekapcsolódtunk egy rendkívül bensőséges szinten, és azt mondta, két hétig velem fog maradni, hogy megértse: “Miért te? Miért érdekel? Ki vagy te?” Órákon át interjúztatott, úgy nyíltam meg előtte, mint korábban még soha; beszéltem neki a hitemről és mindenféléről, amiket évek óta nem hoztam szóba. Eljutottunk a szorongásom magjáig, ami a hitemben összpontosult. Nagyon sokat szenvedtem depresszióval, akkor kezdődött, amikor kirúgtak az egyetemről. Követtük az utazást a spirituális sebeken át, ami ehhez vezetett. Mint mondtam, sok gyerekkori barátom volt meleg…

icon-angle-double-right … Volt közöttük olyan, aki felfedte magát?

Az egyik általános iskolai barátom meleg volt és Mormon, és tudtam róla, mindannyian tudtuk, ő azonban nem akarta elismerni. Lányokkal ment bálokra, és a családja erősen a Mormonizmus szerint élt. Elmondta nekem, hogy amikor 16 éves volt, egy reggelen az anyukája bement hozzá a szobájába és így szólt: “Volt egy rémálmom arról, hogy meleg vagy. El sem tudom hinni. Borzalmas volt.” Ezt megosztotta velem, illetve hogy mennyire szörnyű volt számára ezt hallani. Ez egy olyan történet, ami sok fiatallal megtörténik. Melegnek lenni olyan, mint gyilkolni. Ezt mondják a Mormon egyház tanításai.

icon-angle-double-right És Tyler Glenn, a Neon Trees énekese, aki nyíltan meleg, szerepel a filmben?

Igen, együtt mentünk a misszióra Nebraskába. És amikor végre felfedte magát, meleg Mormon akart lenni és szerette volna, ha ez működik, majd az egyház erősebben szóltak a meleg gyerekek ellen, azt mondták, nem keresztelkedhetnek meg a templomban és 18 éves korukban el kell őket ítélni, ezért ekkor Tyler otthagyta az egyházat. Figyeltem, hogyan nehezítette meg az életét az egész Mormon közösség, miután kiadott egy teljes albumot, ami a Mormon egyház kritizálásáról szólt. A dokumentumfilm ezt jobban elmagyarázza, mint ahogyan én tettem most. Szóval lényegében a rendező arra sarkallt minket, hogy folytassuk az utazást és fejezzünk ki olyan dolgokat, amiket nagyon nehéz, és ez lett az eredménye.


Az interjú elolvasásával jobban megismerhettétek Dan történetét és hogy miért is fontos a küzdelme, amibe szívét-lelkét beleteszi, remélhetőleg újabb és újabb pozitív változásoknak lehetünk majd szemtanúi, addig azonban mi is tehetünk a világ jobbá tételéért azáltal, ha elfogadjuk és támogatjuk egymást. Bármilyen klisésnek is tűnhet, az interjúból egyértelműen kiderült, hogy emberi életekbe kerülhet ennek megtagadása.

A Sundance Filmfesztivált minden évben a Utah állambeli Salt Lake City-ben (Park City) tartják meg, a fesztivál hivatalos programjában amerikai drámák és nemzetközi produkciók és dokumentumfilmek kerülnek nevezésre, valamint versenyen kívüli szekciókban is alkalom nyílik a bemutatkozásra, és egyéb programok várják az odalátogatókat. A Believert január 20-án mutatták be a közönségnek, ami egy rendkívül mozgalmas nap volt Dan számára; interjúk készültek, bár szerintem mindegyik nagyjából arról szólt, mint amit ebben a bejegyzésben elolvashattatok, ez a link elvisz néhány összegyűjtött interjúhoz, illetve rengeteg kép készült, legyen az vörösszőnyeges felvonulás, fotósorozat, személyes képek, ezeket mind megtaláljátok a galériában.

IMG_20180127_092950.jpgIMG_20180127_092823.jpgIMG_20180127_092805.jpgIMG_20180127_092656.jpg
IMG_20180127_092331.jpgIMG_20180127_092551.jpgIMG_20180127_092522.jpgIMG_20180127_092844.jpg

Robert Redford
 Oscar-díjas amerikai színész konferálta fel Dant a színpadra (videó), aki amellett, hogy beszédet tartott, kedveskedett egy Believer akusztikus előadással is (videó). Nem Redford volt az egyedüli híresség az eseményen, többek között Shailene Woodley színésznő is megjelent, ráadásul ő is magára húzta a LoveLoud kapucnis pulcsit, mint Dan és társai. Bár a dokumentumfilm megtekintésére még várnunk kell, nyáron ugye érkezik az HBO-ra, reményeim szerint pedig hazánkban is elérhető lesz, addig is egy rövid részletet publikált a Live Nations Productions, amiből egyből szemtanúi lehetünk, milyen megpróbáltatás volt ez Dan számára.

Vegas Strong jótékonysági koncert

Sziasztok!

Két hónappal a Las Vegas-i tragédia után megrendezésre került a Vegas Strong jótékonysági koncert, melyen olyan híres előadók vettek részt, mint a BoyZ II Men, a Cirque du Soleil, David CopperfieldPenn & Teller, a The Killers és természetesen szeretett együttesünk, az Imagine Dragons is, a koncert teljes bevétele pedig a Las Vegas Victims’ Fund nevezetű alapítványnak ment.

Ma még inkább büszke vagyok arra, hogy innen származom. A zene megmutatja, hogy semminek sem kell minket elválasztania. Ma este egyek vagyunk. Mi vagyunk Las Vegas.

Vezette fel Dan Reynolds az It’s Time című dalukat. “I’m never changing who I am” – énekelte bátorítva a közönséget, hogy ők is ugyanígy tegyenek. Ezen az estén ez a sor új értelmet nyert. Arról szólt, hogy a tragédia ne emésszen fel, ne engedjük el a reményt, ez téma pedig vissza-visszatért az est folyamán. Az alábbi videóban Dant arról kérdezték, milyen estre számíthatunk, mit fog jelenteni az embereknek. A végén határozottan jelentette ki, hogy senki nem fogja őket úgy megfélemlíteni, hogy ne gyűlhessenek össze egy efféle eseményre.

Úgy tisztelgünk előttük, mint egy nagy család.

– hangzott el Dantől érzelemmel teli hangon, aki fejét lehajtva, mélyeket lélegezve vezette a közönséget ahhoz az egyperces csendhez, mely az október 1-jén megölt 58 ember számára szólt.

IMG_20171203_140119.jpg   IMG_20171203_140145.jpg   IMG_20171203_140208.jpg   IMG_20171203_140237.jpg
IMG_20171203_140306.jpg   IMG_20171203_140327.jpg   IMG_20171203_140345.jpg   IMG_20171203_140310.jpg

Talán emlékeztek, hogy a július 22-i franciaországi fesztiválon, a Lollapaloozán Dan elszakította a nadrágját, szóval jó darabig alsónadrágban parádézott a színpadon (KÉP), ez pedig a Vegas Strongon is megismétlődött. Aki ismeri Dant, az tudja, mennyit rohangál, fetreng, ugrándozik a színpadon, a jótékonysági eseményre pedig egy ezüstös öltönyben ment el, mely ránézésre sem volt olyan, ami bírná a Dan általi strapálást, és hát fel is adta a küzdelmet. Erről sajnos képet nem találtam (a Radioactive videó végén már lehet látni, hogy a fenekénél középen szét van hasadva a nadrág), de a frontember így reagált az esetre:

Elnézést kérek ezért, srácok… ez nagyon szakszerűtlen.

Természetesen Dan ezúttal sem mondott le az érzelmes beszédekről, melyekhez már hozzászokhattunk a koncertek során, és ez így nagyon rendben is volt, hiszen mindenegyes szónak, ami elhagyja a száját hatalmas ereje van, nemcsak azokat kovácsolja össze és erősíti meg, akik helyben hallhatják, bárkire hatással lesz, aki valamilyen formában meg tudja hallgatni. A következő videóban a fellépésüket megelőző néhány sort nézhetitek meg, melyet az It’s Time követett.


Az Imagine Dragons hat dallal lépett színpadra a következő sorrendben: It’s Time, Whatever It Takes, Believer, Demons, Thunder, Radioactive. Amellett pedig, hogy az előadók külön-külön felléptek, össze is álltak egy közös dalra, mely Elvis Presley Viva Las Vegas című szerzeménye volt.
Íme tehát néhány videó a felejthetetlen estről:


American Music Awards ízelítő + egyebek

Sziasztok!

Mint ígértem, itt is van az American Music Awards-ot megelőző poszt, melyben betekintést nyerhettek a nem mindennapi fellépőpáros előkészületeibe, mint ismeretes ugye, az Imagine Dragons Khaliddel lép majd színpadra, és mivel sokak számára érdekes ez az összeállítás, mindenki kíváncsian várja, mivel állnak majd elő magyar idő szerint holnap hajnalban. Addig is néhány rövid hírrel is szolgálnék nektek.
A tegnapi nap folyamán megrendezésre került a Variety’s 1st Annual Hitmakers Luncheon elnevezésű rendezvény a Los Angeles-i Sunset Tower Hotelben, melyen a megjelenés szigorúan meghívásos alapon történt, összeállították ugyanis 2017 leghallgatottabb 30 dalból álló listáját, az Imagine Dragonst pedig Dan Reynolds és Wayne Sermon képviselte jelenlétükkel. Ez tulajdonképpen egy ünnepség azok számára, akik slágergyárosként megjelennek majd a Variety magazin címlapján (pédául Kendrick Lamar az Év slágergyáros előadója kitüntetésért), Hailee Steinfeld pedig a Crossover Artist Awardot kapta meg, amiért kiemelkedő mind zenei, mind színészi pályán. Az említett nevek mellett megjelent az eseményen még többek között Machine Gun Kelly, Sabrina Carpenter, Kat Graham, illetve Gaten Matarazzo is, aki napjaink egyik legnépszerűbb sorozata, a Stranger Things fiatal színésze, és egy közös kép is készült Dannel illetve Wayne-nel, melyet a srácok boldogan osztottak meg közösségi oldalaikon.

DO-djl8X0AATdK4.jpg   DO8rnp4UMAAq9WD.jpg   DO-diucXcAAzQY7.jpg   DO-dgn3X0AARGVi.jpg
Valamint erről megfeledkeztem beszámolni, de új remix jelent meg a Whatever It Takes-hez, melyet Miss Congeniality-nek köszönhetünk, és megmerem kockáztatni azt, hogy az egyik kedvenc felturbózott Imagine Dragons dalomnak nevezem meg ezt, még sokkal jobb lett, mint a legutóbbi, úgyhogy ha időtök engedi, mindenképpen hallgassátok meg!

És akkor térjünk is át az American Music Awards témára, mellyel kapcsolatban hoztam nektek néhány érdekességet, melyek az utóbbi napokban megjelentek. A díjátadó hivatalos weboldalán íródott egy cikk az Imagine Dragons és Khalid párosítás tiszteletére, melyben tulajdonképpen összehasonlítják őket, ezt fordítom most le nektek.

Első pillantásra Khalid és az Imagine Dragons zeneileg szöges ellentétnek tűnnek. Khalid a hip-hop és az R&B fiatal feltörekvő csillaga, míg az Imagine Dragons a pop/rock úttörője. Miközben dalaik különböző típusú zenei listákra kerültek, az égiek is úgy akarták, hogy együtt léphessenek fel az idei AMAs-on.
A rajongók azonban nem fogják tudni, mit tartogatnak a tarsolyukban, amíg meg nem nézik őket élőben a díjátadón. Addig is felsorolva mindazt, melyben hasonlóságot vélünk felfedezni, felkészítjük őket a fantasztikus showra.
Mindketten forró helyekről származnak
Az Imagine Dragons a Nevada állambeli Las Vegas forró sugaraiban alakították ki hangzásukat, csupán néhány száz mérföldre Khalid texasi El Paso-beli fűtött zenei vigaszt nyújtó kreatív menedékétől. Lehetséges, hogy tudomásuk nélkül elhaladtak párszor egymás mellett a sivatag autópályáin. De ha nem is, a közös produkció szintén egy forró környezetben, Los Angelesben lesz megtartva.
Jelentős elismerést kaptak már a karrierjük elején
A ballagás a középiskolából egy jelentős pillanat mindannyiunk életében, miközben bekerülni egy Billboard ranglista első 20 helyezettje közé vagy Kylie Jennert rajongódnak tudni olyas valamik, melyről a legtöbben álmodni sem mernek. Khaliddel mindkettő megtörtént 2016-ban. Az Imagine Dragons 2012-ben jelentette meg első albumát, a Night Visionst, de ez olyan sikeres volt, hogy a csúcsra kerüljenek a Billboard Year’s in Rock rangsorokban. Bár a bandatagok évekkel korábban fejezték be a középiskolát, ilyen mértékű elismerés szerzése hatalmas siker volt.
Országszerte teltházas turnéik vannak
Amikor a rajongók tudomást szereznek arról, hogy Khalid a városukba látogat, megőrülnek azért, hogy élőben hallhassák R&B dallamait, és fejvesztve rohannak jegyekért, mielőtt azok elfogynak. Az Imagine Dragons is élt át hasonlókat karrierjük elején, hiszen a Night Visions turné jegyeit nagyon hamar elkapkodták. Azóta pedig nemcsak az országban, de a kontinensen, sőt, az egész világon teltházas koncerteket adnak.
Dalaik felcsendültek a tévében
Megkérdőjelezhető, hogy a hétéves Khalid megértette-e A Grace klinika érzelmes bonyodalmait, amikor 2005-ben elstartolt a széria. Az viszont biztos, hogy a show igazán jól járt azzal, hogy idén áprilisban megszólalt benne Khalid Angels című dala. Mindössze két évvel korábban, a legendás Muppetekkel működött közre az Imagine Dragons, hiszen a banda megjelent egy epizódban, hogy eljátszanak egy részletet a Roots című szerzeményükből Dr. Teeth and The Electric Mayhem segítségével.
Feltűnő és egyedi stílusuk van
Fotósorozatok alapján kijelenthetjük, hogy Khalidnek és az Imagine Dragons tagjainak elég eltérő stílusuk van. Khalid gyakran bújik színes, élénk színű darabokba, míg az Imagine Dragons leggyakrabban sötét és elegánsabb stílusú ruhákban látható. A divatérzékük különböző, de mindketten erőteljesen és önmagukhoz híven mutatják be mindazt, amit ők képviselnek.
Széleskörű zenei befolyással rendelkeznek
Melyik koncertre vennél szívesebben jegyet? FOLK/ROCK/EDM fesztiválra, ahol Paul Simon népi dallamokat játszik a Coldplay zongorájának tetején, amint a Foster the People és a Muse elektronikus szintetizátoron játszanak rockot a közönség örömére? Vagy R&B-paloozára, a 24 órás hip hop és R&B fesztiválra, ahol olyan előadók, mint A$AP Rocky és Chance the Rapper tolja a ritmusokat, miközben James Blake zongorázik, a Father John Misty pedig gitározgat a háttérben? Sajnos egyik fesztivál sem létezik (még!), de ha mégis így lenne, elég jól bemutatnák azokat a zenei befolyásokat, amelyek megalkották az Imagine Dragons és Khalid hangzását és stílusát.

Az AMAs Twitter oldala izgatottan írta ki, hogy látták a tegnapi Imagine Dragons x Khalid próbát és rendkívül fantasztikusnak találták, mellé pedig a következő videót töltötték fel a fiatal tehetségről, aki előrebocsátotta, mennyire izgalmas és energiadús produkcióra számíthatunk, erre pedig Dan azzal reagált, hogy nagyon bírja a srácot.