Kategória: Egyéb

Emelkedjünk magasra az új kinézettel az új évben

Sziasztok!

Úgy alakult, hogy nem volt mit hoznom nektek az utóbbi napokban, azonban elfoglaltam magamat, megérkezett ugyanis az oldal nyolcadik kinézete! Hihetetlen, hogy még egy éves sincs az imagine-dragons.net, de már ennyiféle külsőben láthattátok. Apropó, hadd magyarázzak egy picit erről a legújabb dizájnról, mely a Rise Up nevet kapta. A fejlécen a Danről készült képek magukért beszélnek, olyan sok érzelem árad belőlük, hiszen nagy utat tett meg az Imagine Dragons 2008 óta – bizony, 2018-ban már 10 éves lesz szeretett együttesünk, igaz, akkor még egészen másképp nézett ki a felállás, maga az “imagine dragons” fogalom azonban már megszületett ekkor -, és az Evolve turné során láthatunk először egy igazán megérett, megérkezett és nem utolsó sorban boldog bandát, ez pedig mind a zenéjükből, mind a viselkedésükből érezhető, ezt próbáltam megörökíteni e kinézet formájában. Az Evolve album egyik szerzeménye a Rise Up, mely egyébként az egyik személyes kedvencem is, és a felemelkedésről szól, amire a cím is utal. A lényeg az, hogy menjünk előre szembenézve a félelmeinkkel, változtassunk annak érdekében, hogy elérhessük a céljainkat vagy hogy legyőzzük a félelmeinket. Az üzenet tehát nagyon szép és megfogadandó, írtam is korábban bejegyzésben, hogy amikor ezt a dalt adják elő, Dan az ég felé emeli a kezét, ami különösen erőteljes hatást kelt.
A fejléc témáról továbbmenetelve, az elrendezés ugyanaz maradt, hiszen jól bevált, nagyon szeretem is, főleg egy turné folyamán praktikus a több rövidített bejegyzés, hiszen könnyebben pótolhatóak, visszaolvashatóak a posztok; a legfeltűnőbb változás az, hogy az oldalsáv átkerült a baloldalra, a lábléc pedig korábbi formájában megszűnt létezni, így ezentúl csakis oldalt keresgéljetek.
Nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket, sokat dolgoztam vele, és úgy érzem, hogy ezentúl tényleg egy olyan kinézet jött létre, amire büszke vagyok, mindenképpen ez az eddigi kedvencem. Holnap nagyon valószínűleg hozok majd egy évösszefoglaló bejegyzést, addig is további szép estét nektek!

Nagyon boldog karácsonyt!

Sziasztok!

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok nektek! Amióta elkezdtem ezt az oldalt, számomra mindenegyes nap olyan, mint a karácsony, és ezt részben nektek köszönhetek, nagyon sokat adtatok nekem azzal, hogy támogattatok, benéztetek ide, hiszen egy pillanatra sem fordult meg olyan a fejemben, hogy nem éri meg az a sok munka. Megéri, nagyon megéri. Remélem, hogy gyönyörűen telik mindnyájatok számára a szeretet ünnepe, töltsetek sok időt a családdal, barátokkal, álljatok meg néhány pillanatra, hogy észrevegyétek körülöttetek mindazt, amiért érdemes élni, és értékeljétek a kis dolgokat, legyetek hálásak, mert az igazi boldogság nem egy nagy valami, hanem sok kicsi apróság összessége. Mindig lesz olyan az életetekben, amiért érdemes élni. Ha elsőre nem is veszitek észre, ássatok kicsit mélyebbre, legyetek körültekintőbbek, és meg fogjátok találni.
Ezzel a kis üzenettel kívánok nektek minden jót, ha időtök engedi, nézzetek be a két ünnep között is, hátha akadnak majd olyan hírek, amelyekről be tudok nektek számolni.

Puszi, Niki

Az év a rock ranglistákon: az Imagine Dragons uralkodása

Sziasztok!

Ne haragudjatok a kevés bejegyzésért, de nem tudok miről írni nektek, hiszen az Imagine Dragons jól megérdemelt pihenőjét tölti feltehetőleg a családdal és barátokkal, szinte teljesen eltűnve a közösségi oldalakról, de persze ez így rendben is van. Mint azt észrevehettétek, kicsit feldobtam az oldal kinézetét egy ünnepi fejléccel, kiegészítve hozzá illő háttérrel és egy kis hóeséssel, remélem, elnyerte a tetszéseteket. A karácsonyi témájú képek a srácokról a tavaly karácsonykor a banda által kiposztolt White Christmas cover videójából lettek kivágva, ha hangolódni szeretnétek, nézzétek meg ezen a linken, hiszen egy nagyon aranyos videóról van szó.
Na de a címből kiderülhetett, hogy nemcsak a kis változásról szerettem volna nektek írni, ugyanis mivel itt az év vége, számtalan helyen kerülnek ki évi statisztikák zenei témában, és mint ismeretes, a Billboard a zenei ranglisták királya, és a legutóbbi bejegyzésüket fogom nektek lefordítani. Nem tudom, mennyire szeretitek ezeket olvasgatni, viszont azt valószínűleg észrevettétek, hogy rendszeresen be szoktam számolni az efféle sikerekről, hiszen számomra nagyon sokat jelentenek ezek, mert mindig büszkének érzem magamat, amiért ilyen meg olyan elismeréseket zsebel be a szeretett együttesem. Na de ugorjunk is bele!

Az Imagine Dragons 2017 Top Rock Előadója és a Believer uralja a Hot Rock Songs listát. Végiggondolva azt, milyenek voltak a várakozások a banda harmadik albumát illetően, bátran kijelenthetjük, hogy bőven túllépték őket. Annak ellenére, hogy a 2015-ös Smoke + Mirrors, mely a Billboard 200 tetején debütált 195.000 első heti eladások alapján, és negyedikként végzett abban az évben a Billboard év végi Alternative Albums ranglistán, a felhozatal nem volt eléggé sikeres ahhoz, hogy egy kalapban említsék őket az It’s Time-mal, a Radioactive-vel vagy a Demonsszel, melyek a három top 20-as dalok voltak a Billboard Hot 100 listáján a 2012-es Night Visions albumról. Még a Las Vegas-i rockerek eredeti műfaja is leértékelődött, hiszen a Smoke + Mirrorsról egyetlen dal sem lett megkoronázva a Hot Rock Songs vagy az Alternative Songs ranglistákon, melyeken 2013-ban a banda dominált (bár az I Bet My Life elérte a harmadik helyet).


Talán a kétéves album zuhanásának koncepciója nem is valós, csupán véletlen, de 2017-ben az Imagine Dragons bebizonyította a kétkedőknek az Evolve-val, hogy tévednek, hiszen eljuttatta őket 2017 Top Rock Előadója címhez, amit másodjára tudhatnak magukénak 2013 után. Az idei év koronázottjává válni nem volt olyan meglepő, ráadásul a Top Rock Előadó elismerés mellett az együttes számos első helyet szerzett meg előadó, album és dal ranglistákon is.
Dan Reynolds és csapata a dobogó tetején helyezkedik el a Hot Rock Songs Artists, Rock Streaming Songs Artists, Rock Airplay Artists, Rock Digital Song Sales Artists, Alternative Albums Artists és Alternative Songs Artists rangsorokon. Az Evolve az év végén az Alternative Albums csúcsát foglalja el, míg a Top Rock Albums ezüstérmese. A vezető single Believer is hatalmas sikerrel zárta 2017-et, hiszen a Hot Rock Songs, Rock Streaming Songs, Rock Airplay, Rock Digital Song Sales, Alternative Songs és Alternative Digital Song Sales listákat is vezeti. Az őt követő Thunder pedig szintén több sorozat top 5-jében megtalálható.
Az új album sikere odáig juttatta az Imagine Dragonst, hogy összesítve 31 héten keresztül vezetteHot Rock Songs ranglistát, ebbe beletartozik a Believer 29 heti uralkodása, ez pedig a második leghosszabb intervallum a rangsor történetében a Twenty One Pilots Heathens című dalának 30 hete után. Szintén a Believer 17 héten keresztül csücsült a Rock Airplay dobogójának tetején, illetve a Thunderrel együtt összesen 16 hétig helyezkedtek el az Alternative Songs lista első helyén, ezt pedig még a Night Visions érával sem sikerült összehoznia az Imagine Dragonsnek, mivel a Radioactive 13 hétig vezetett.
És akkor ott van a zenei műfajokat keresztező siker. A Smoke + Mirrors, amely kissé eltért a rengető basszustól, folyamatosan átalakítva elődje hangzását cserébe egy Mumford & Sons-osabb és alapjáraton egy határozottabb alternatív rock irányért, mindössze egy dala került a Hot 100 top 40-ébe, ez pedig az I Bet My Life, melynek csúcsa a 28. helyen volt, valamint ugyanez a dal szerepelt a Pop Songs listának szintén 28. helyén.
Az Evolve pedig, mely sok szempontból közelítette meg a Night Visionst, két dalt juttatott a Hot 100 dobogójának tetejére, így az Imagine Dragons az év végi  Hot 100 Artists rangsorban 9. lett 2017-ben, a Believer pedig szintén 9.-ként végzett a Hot 100 Songs év végi listáján. Pop kategóriában is találkozhatunk sikerekkel, ugyanis a vezető single 3. lett a Adult Pop Songs és 15. a Pop Songs ranglistákon.

Forrás: https://www.billboard.com/articles/columns/chart-beat/8062862/the-year-in-rock-charts-imagine-dragons-portugal-the-man-metallica?utm_source=twitter

Sok-sok statisztika, gratulálok, ha eljutottál a bejegyzés végéig! És természetesen szívből gratulálok az Imagine Dragonsnek mindenért, melyet 2017-ben elértek!

Boldog 31. születésnapot, Platz!

A mai napon betöltötte 31. életévét az Imagine Dragons fantasztikus dobosa, az unikornis-mániás Daniel Platzman!

Daniel James Platzman 1986. szeptemben 28-án született az amerikai Georgia állambeli Atlantában.
A Berklee Collage of Music-on végzett FILMZENESZERZŐként. A főiskola alatt játszott a Berklee jazz zenekarában, a városi jazz zenekarban, és többször díjazták zenei munkássága miatt. 2011-ben csatlakozott az Imagine Dragonsba.
Zenei karrierjéről részletesebben a Történetük menüpontban olvashattok.
Az Africa Investigates 2014-es évadjának eredeti filmzenéjét komponálta, emellett közreműködött a Best F(r)iends című film zenei anyagában is.

Számos hangszeren játszik, dob, ütős hangszerek, vokál, brácsa, hegedű, gitár, trombita és basszusgitár.

Platz egy végtelenül aranyszívű és jó humorú ember, ha olvastatok már interjút, erről ti is megbizonyosodhattatok. Rendkívül szenvedélyes zenész és igazi őrült, ez teszi őt igazán nélkülözhetetlen bandataggá. Az Imagine Dragons vele vált teljessé, és csak reménykedhetünk abban, hogy sok-sok évig boldogít még minket a vicces hozzászólásaival és elkápráztat majd hihetetlen tehetségével.

Köszönünk mindent, Daniel James Platzman, egész egyszerűen fantasztikus vagy!

 

A mai nap tiszteletére ajánlom nektek ezt a videót, melyben az Imagine Dragons a Rocks című dalukat adják elő, a kamera pedig végig Danielt veszi. Energikus és látványos performansz!

 

Az Imagine Dragons egy középiskolában járt

3 nap van az Evolve turné kezdetéig

Sziasztok!

Mindannyian egyetérthetünk abban, hogy az Imagine Dragons tagjainak bizony aranyszíve van, erről tanúskodott legutóbbi cselekedetük is; ellátogattak ugyanis a Las Vegas-i Clark gimnáziumba, ahol részt vettek egy ünnepélyes ceremónián, melyen bejelentették, hogy három Clark megyei iskola kap zenei támogatást. A srácok a Life Is Beautiful fesztivállal, a VH1 Save The Music alapítvánnyal és a Toyotával álltak össze, hogy ez megvalósulhasson. Összesen 40.000$-t sikerült gyűjteni erre a célra.

A Dell H. Robison középiskola, a James Cashman középiskola és az Ed W. Clark gimnázium részesülhetett ebben a különleges programban, ugyanis ennek köszönhetően hangszerekkel látják el őket, ezáltal több száz gyermeknek teszik lehetővé, hogy zenét tanulhassanak. 

A Toyota marketing menedzsere így nyilatkozott a programról:

Ha a gyermekek zenét tanulhatnak, azzal lehetőséget kapnak az önkifejezésre és kreatívabbak lehetnek. Tanulmányok is igazolják, hogy akik részt vettek zenei oktatásban, elméleti síkon jobban helytállnak majd.

Dan Reynolds nem lenne ott, ahol most van, ha nem lettek volna támogató tanárai.

Azon tanárok számára csináltuk ezt, akik nincsenek eléggé értékelve, alulkompenzáltak, és akik a tehetségüket és idejüket fektetik olyan gyerekekbe, mint amilyen én is voltam; egy rettentően nehéz eset, mégis türelmesek voltak velem. Nem lenne ilyen karrierem és nem létezne az Imagine Dragons sem, ha nem lettek volna ilyen tanáraim.

 

IMG_20170923_101800.jpg   IMG_20170923_101819.jpg   IMG_20170923_101809.jpg   IMG_20170923_101826.jpg

IMG_20170923_101821.jpg   IMG_20170923_101742.jpg   IMG_20170923_101811.jpg   IMG_20170923_101828.jpg

 

Néhány videót is összegyűjtöttem nektek, ismételten Twitterre fognak vinni a linkek, kattintsatok a címekre, ha kíváncsiak vagytok: Radioactive, Whatever It Takes, Demons, Dan beszéde, It’s Time.

Említettem, hogy az Imagine Dragons fellépett az Ellen DeGeneres showban, ahol a Believerrel álltak színpadra, kukkantsátok meg a produkciót!

 

5 éves lett a Night Visions

Sziasztok!

A mai napon ötödik születésnapját élte meg az Imagine Dragons első stúdióalbuma, a Night Visions! A különleges esemény megünneplésére elolvashattok néhány információt az albumról, illetve egy cikket is bemásoltam ide, mely nagyon megtetszett nekem, benne a szerző az albumot értékeli.

Egy kis személyes kitérő: a Night Visions életem egyik legmeghatározóbb albuma, bármennyire is nyálasan hangzik, nekem megváltoztatta az életemet, és ezért örökké hálás leszek a srácoknak. Tegnap volt pontosan öt éve, hogy megismertem az Imagine Dragonst az It’s Time által (igen, olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy napra pontosan emlékszem a pillanatra), szavak nincsenek rá, mennyire szeretem őket. Azóta már kétszer láthattam őket élőben, életem legszebb napjai voltak, alig várom a következő alkalmat. Egyetlen olyan dal sincs a Night Visions-ön, amit ne imádnék, de hát ez tulajdonképpen az összes dalukra igaz (kivéve a Summer a Smoke + Mirrorsról, azt valamiért nem tudom megkedvelni). Na de mivel ennek se füle, se farka, térjünk át a következő részre.

 

Képtalálat a következőre: „imagine dragons night visions”

 

2012. szeptember 4-én jelent meg az Imagine Dragons debütáló albuma, a Night Visions. 2013-ban megjelent a bővített változata három további dallal.
Az album producerei Alex da Kid és Brandon Darner.
2012 nyarán fejezték be a Night Visions album felvételeit, és ugyanezen én szeptember 4-én jelent meg a debütáló album az Egyesült Államokban. Második helyre tört fel aBillboard 200 listán az első heti eladások alapján, hiszen 83.000 példány talált gazdára, és ezzel 2006 óta a legnépszerűbb rock albummá vált. A Night Visions elérte aBillboard alternatív és rock album listájának első helyét, illetve a legjobb 10-be került Ausztráliában, Ausztriában, Kanadában, Hollandiában, Németországban, Írországban, Norvégiában, Portugáliában, Skóciában, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. Az album három dala került a Billboard Top 40 listába, négy az ARIA Top 40-ba és öt a UK Top 40-ba.

A Night Visions második single-je, a RADIOACTIVE a dobogó első helyét foglalta el aBillboard alternatív dalok, Billboard rock dalok és a svéd single-ök listáján, valamint több, mint 7 millióan vették meg az Egyesült Államokban, és szétzúzta a korábbi rekordot, hiszen 87 héten keresztül szerepelt a Billboard Hot 100-ban. A Hot Rock Songs listán is rekordott döntött, mivel 23 hétig első helyezett volt, és a műfaj legnagyobb slágere lett 2013-ban. Ugyanebben az évben a Spotifyon a legstreameltebb dal lett az USA-ban. A dalt két kategóriában is jelölték az 56. Grammy díjátadón az Év dala és a Legjobb rock fellépésben, utóbbit meg is nyerték. 2015-ben a RADIOACTIVEmegkapta a gyémánt elismervényt, mert 10 millió példányt adtak el belőle az Egyesült Államokban.
A harmadik single, a DEMONS szintén első lett a Billboard pop dalok, és hatodik aBillboard Hot 100 listán. Több, mint 5 millió kelt el belőle az USA-ban.

 

Íme az a bizonyos bejegyzés:

 

Viszonylag kevés az olyan együttes, amely képes egy dallal annyira megnyerni, hogy késztetést érezzek az összes korábbi szerzeményük megismerésére, de az Imagine Dragons ezen kevesek közé tartozik. A „Radioactive” első meghallgatása után már tudtam, hogy van valami olyan kreatív energia a Los Angeles-i srácokban, ami miatt muszáj lesz figyelmet fordítani a munkásságukra, s ezt erősítette meg bennem az is, hogy azóta mindenhonnan az említett számot hallom felcsendülni, legyen szó rádióról, reklámokról, sorozatokról vagy filmtrailerekről. Persze olyan nagyon nem kellett beásnom magam a korábbi lemezeik tengerébe, hiszen eddig mindössze egy stúdióalbummal jelentkeztek (illetve ennek a számait korábban kislemezeken jelentették meg), ám a Night Visions így is olyan ütősnek bizonyult, amire nem feltétlenül számítottam a leginkább indie rockot játszó bandától.

 

Ha érdekel az ekultura.hu című oldalról szóló Night Visions bemutató, kattintsatok a tovább olvasom gombra!

 

Continue reading

Back to school season: új kinézet

Sziasztok!

Szeretem az adott időszakhoz igazítani az oldal kinézetét, így a nyári, VOLT Fesztiválon készült képekből csinált dizájn után most a közeledő iskolakezdés témáját vettem alapul a legújabb kinézethez, amit már teljes egészében láthattok (igen, mintha nem lenne elég egyértelmű, haha). Tudom, sokatok számára nem a legkedveltebb téma és időszak ez, nyugodjatok meg, én is ebbe a brancsba tartozom, azonban idén ősszel az egyetemet fogom elkezdeni, így nincs okom az utálkozásra – ahogyan nektek sincs, ezért is gondoltam azt, ha a weboldalon is ezt látjátok, talán kicsit könnyebb szívvel gondoltok majd az iskolaszezonra.

Bevallom, hogy ez a stílus rettenetesen tetszik, úgyhogy ez is közrejátszott az új kinézet megszületésében, ez az úgynevezett “college” betűtípus a halálom, eredetileg pedig azért indultam el ezen az úton, mert valamiért sötétzöld színek jelentek meg előttem, ami különös, mivel kifejezetten nem szeretem a zöldet, de beadtam a derekamat, és ebben a formában itt most nagyon tetszik.

Semmi különlegességet nem láthattok, gyorsan kellett elkészülnöm a kinézettel, mert hétköznap dolgozom, és semmiképpen nem akartam késve hozni ezt a témát, de ránézésre igyekeztem sokat változtatni. A fejlécen ezentúl nyomon követhetitek az Evolve turné helyszíneit, és bár egy hónap múlva kezdődik csak, korainak tűnhet, hogy már felkerültek, főleg mert jó esetben két hónapig marad csak fent egy kinézet, egyszerűen hamar beleunok, most viszont már csak azért is hagyni fogom ezt, hogy használni lehessen. Lejjebb görgetve oldalt megtaláljátok az összes eddig nyilvánosságra hozott helyszínt, amit remélhetőleg hamarosan bővíteni tudok az európai dátumokkal.

Szeretnék több újdonsággal szolgálni, de sajnos nem tudok, kreatívtalan vagyok, tudom, megtalálhatjátok még a banda Twitter kiírásait, mert gyakran írogatnak, és nincs értelme mindig beszámolnom az összesről, úgyhogy ezentúl ezeket is olvasgathatjátok. Apropó, imádom most a cserék kinézetét, köszönöm nektek, hogy cserék lehetünk, mert nagyon szerettem a kis képeiteket csinálgatni, haha, de tényleg.

 

A hétvégén két nagy esemény is történt, igyekszem hozni őket minél hamarabb, most hétvégén viszont inkább a kinézettel akartam végezni. Szandi már töltött fel képeket a TRF Gáláról és a LOVELOUD fesztiválról is, annyit megsúgok, hogy rendkívül sikeres volt mindkét rendezvény.

Ennyi lett volna, sok puszi nektek,

Niki

Post Archive:

Page 2 of 3 1 2 3