Holnap jön a Thunder, az Imagine Dragons legújabb dala!

Sziasztok!
Csodálatos hírrel érkeztem, ugyanis alig egy órája jelentette be az Imagine Dragons, hogy holnap érkezik a legújabb dal, a Thunder! Tegnap pont írtam nektek a bejegyzés végén, hogy akkora a csend a banda körül, hogy biztosan jön hamarosan valami újdonság, hát nem is érezhettem volna meg jobban. Ennek ellenére egyébként a bejelentés teljesen váratlan volt, a kiírás pedig igen szűkszavú, a következőket olvashattuk a nagy közleményben:

Thunder. Worldwide tomorrow.

Tehát a dal címe, valamint hogy világszerte holnap jelenik meg. A bejegyzéshez mellékelték az újdonság borítóját, mely nem lett kevésbé színes a Believerhöz képest, a lila-rózsaszín és a kék vidám árnyalatai pompáznak az artworkön. Az emberalak ezúttal is megjelenik, azonban most kettőt is láthatunk. Vajon ez tartalmaz mögöttes tartalmat? Egyáltalán nem kizárt. Várhatóan rendkívül színes hangzású dal lesz a Thunder, hiszen több okból is számíthatunk erre; az Imagine Dragons színkavalkádnak nevezte legújabb lemezét, és a Believerből kiindulva ez nemcsak a borítóra lesz igaz.

(ezt most a közzététel után írom megjegyzésnek: valójában nem derül ki ebből, hogy dal lesz, mert akár az új album is lehetne, de én single-nek értelmeztem, többek között azért, mert az Imagine Dragons nem jelentetne meg csak úgy simán egy albumot – legalábbis korábbi tapasztalatok szerint -, én számítanék még a különböző rejtvényekre)

A végére pedig egy másik bejelentés: az Imagine Dragons a Much Music Video Awards-on fog élőben fellépni Torontóban június 18-án, vasárnap. Alig várjuk! Minden közelgő koncertet/fellépést oldalt a modulok között megtalálhattok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük